„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van… ” (⁠Péld 14,26)

„…aki Istentől született, az megőrzi önmagát, és a gonosz meg sem érinti. ” (⁠1Jn 5,18b)

félni az Urat? Érdekes ez a kifejezés. Egyáltalán nem azt jelenti, hogy rettegnünk kell Istentől, mintha egy szigorú, haragos óriás lenne, aki csak arra vár, hogy mikor hibázunk. Gondolj inkább egy mély, hatalmas tiszteletre.

Lehet, hogy voltál olyan magas kilátó tetején vagy hullámvasúton, ahol egyszerre voltál feldobva, de közben egy picit remegett is a térded. Ez a két teljesen ellentétes érzés úgy összegabalyodott a gyomrodban, hogy nem is tudtad szétválasztani őket. Amikor Istenre gondolunk, a szívünkben pontosan ez a két dolog találkozik, és tökéletesen kiegészítik egymást.

Mint ahogyan teljes bizalommal fordulsz a szüleidhez, tanárodhoz, a barátodhoz, úgy fordulhatsz Isten felé is, mert megért, megvigasztal. Ez a biztonság és szeretet érzése.

Viszont tudod, hogy az az Isten, aki téged átölel, egyben a világ teremtője, aki csodákat képes tenni. Mellette aprónak érezzük magunkat, felnézünk rá, ez a csodálat és tisztelet érzése.

A kettő együtt nem oltja ki egymást, sőt! Ez a valódi Istenfélelem titka. Nem rettegsz tőle, hanem felnézel rá, és bízol benne. Tudom, hogy ki, tisztelem Őt, és hallgatok a szavára, biztos vagyok benne, hogy megvéd.

Képzeld el, hogy hirtelen dörögni kezd az ég, feltámad a szél, és jön a vihar. Te pedig kint állsz az udvaron, ha ott maradsz, teljesen elázol. De ha beszaladsz a házba. Ott bent csak hallgatod a vihar hangjait, de biztonságban vagy. Ilyen az, amikor valaki

 tiszteli és szereti Istent. Annak Isten a ház. Mellette békesség van és onnan nézve az élet ijesztő dolgai hirtelen sokkal kisebbnek tűnnek. Hiszen: „Aki az Urat féli, annak erős oltalma van… ”