„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.” (⁠Zsolt 68,20)

„Jézus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. ” (⁠Mt 11,28)

Az életünk olyan, mint egy hosszú túra, ahol minden reggel egy láthatatlan hátizsákkal a vállunkon indulunk útnak. Eleinte talán észre sem vesszük a súlyát, de ahogy telik a nap, egyre több minden kerül bele. Egy dolgozat, vagy felelés, egy veszekedés, a napi feladatok. A nap végére ez a hátizsák már olyan nehéz, hogy húzza le a válladat, fáj a hátad, és legszívesebben csak leülnél az út szélére sírni. Amikor Jézus azt mondta, hogy „jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok”, pontosan erre gondolt, amikor így érezzük magunkat. Nem azt mondta, hogy bírd még egy kicsit, hanem valami egészen mást ajánlott. Ő egy olyan biztonságos helyet kínál, ahol végre lecsatolhatjuk magunkról ezt a súlyos hátizsákot. Pontosan úgy, mint amikor a hosszú és nehéz nap után hazaérsz és anyukád vagy apukád kiveszi a kezedből a nehéz táskát, és azt mondja: Most már pihenhetsz, itthon vagy, biztonságban. Amikor imádkozunk, csendben átadjuk a terheinket Istennek, így Ő segítségével, erejével feltöltekezve mehetünk tovább az utunkon. Bármikor, ha az élet súlya nyomja a vállaid bátran kérj tőle segítséget, add át terheid Neki! Hidd el segíteni fog!