„Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja. ” (⁠Zsolt 37,23–24)

Feltöltve: 2026. március 13.
Rovat:

„Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja. ” (⁠Zsolt 37,23–24)

„[Péter] felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? ” (⁠Mt 14,30–31)

Éjszaka van, vihar. Jézus tanítványai a tengeren voltak, a hullámok dobálták a hajót. Féltek. Egyszer csak meglátták, hogy Jézus a vízen járva közeledik feléjük. Először megijedtek, de Jézus megszólította őket: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ekkor Péter azt mondta: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” Jézus pedig hívta őt. Péter kiszállt a csónakból, és elindult Jézus felé a vízen. Egy ideig ment is – de amikor észrevette az erős szelet és a hullámokat, megijedt. Ekkor kezdett süllyedni, és felkiáltott: „Uram, ments meg!” Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és megmentette. A soltvadkerti evangélikus templomunk oltárképén is ezt a jelenetet láthatjuk: Jézus megfogja a süllyedő Péter kezét. Mintha azt mutatná, hogy amikor az ember bajba kerül, Jézus mindig készen áll segíteni. Ez a történet kicsit rólunk is szól. Mi is bátran elindulunk a feladataink elvégzése felé, bízunk Istenben, de aztán jönnek a „hullámok”: nehézségek, gondok, félelem. Ilyenkor könnyen kételkedni kezdünk és feltesszük a kérdést: „Van egyáltalán Isten?” vagy „Hol van ilyenkor?”. Úgy érezzük, mintha süllyednénk. Péter példája azt mutatja, hogy ilyenkor mit tehetünk, kiálthatunk segítségért Jézushoz. Ő nem vár, azonnal kinyújtja a kezét. Figyeljünk Jézusra, ne a hullámokra, ne mindig csak a gondok és nehézségek lebegjenek a szemünk előtt. Mert ha bízunk benne, akkor a hitünk megtart, és nem merülünk el a félelemben.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram