Sikerek a TEKÓ-ban:

 

A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola a nyolcadik évfolyamos tanulók számára a következő versenyeket hirdette meg:

·         MATEKOLÓ matematika

·         KÖZGAZDÁSZOK közgazdasági

·         TEKÓDOLÓ informatikai versenyek

Iskolánkból mindhárom versenyen indultak tanulóink, és szép sikereket értek el.

KÖZGAZDÁSZOK gazdasági  verseny:
 A vetélkedősorozat célja a közgazdasági szemléletmód kialakítása.

Az első forduló témája: egy gólyatábor megszervezésének leírása (szervezés, helyszín, programterv, pénzügyi terv, költségkalkuláció), valamint a csapatoknak el kellet készíteniük saját logójukat is.  A legjobbak jutottak tovább a Kiskunhalason megrendezett döntőbe.

 A második forduló feladata így szólt: „Mivel 100 éves a TEKÓ, ezért számoljatok be egy olyan vállalkozóval készített beszélgetésről, aki egykor a TEKÓ-ban végzett!
Készítsetek fotókat a vállalkozásról és ezzel színesítsétek a prezentációt!”

Köszönjük Bakai Imre, Orosziné Koklár Anikó és Tóth István (Csitta) vállalkozóknak, hogy bemutatták tevékenységüket, és a gyerekek kérdéseire válaszolva segítették a bemutatók elkészítését, valamint képanyaggal is színesíthettük munkáinkat.

A döntő közgazdasági, pénzügyi témájú kérdésekből, játékokból állt, ahol fontos volt a logikus gondolkodás, és némi tájékozottság is.

A verseny eredménye: Pontazonosság miatt holtverseny alakult ki az első helyen, és mindkét érmet a soltvadkerti gyerekek nyerték:

A két 1. helyezett csapat tagjai: Dudás Kinga, Kelemen Krisztin, Mezei Tímea,  

    Kléh Györk, Krizsán Alex, Karcza Viktor Tamás

5. helyezett csapat tagjai: Szekeres Cintia, Kormos Kitti, Zsikla Dániel

7. helyezett csapat tagjai: Karsai Kitti, Csizovszki Fanni, Markó Dorina Andrea

 

MATEKOLÓ matematika verseny:  Krizsán Alex 1. helyezést ért el.

TEKÓDOLÓ informatika verseny:  1. helyezés: Mezei Tímea 2. helyezés: Boldoczki Patrik.

A versenyekre felkészítő tanár: Reszlné Elek Henriette