Egy eredményes nap Gödöllőn

    Idén Gödöllőn rendezték meg az V. ORSZÁGOS KOMPLEX ÉNEK-ZENEI MŰVELTSÉGI VERSENY KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓS DÖNTÖJÉT. Soltvadkertiek hosszú-hosszú évek óta részt vesznek és eredményesen szerepelnek ezen a versenyen. Idén kerültünk abba a szerencsés  helyzetbe, hogy felkészítő tanárunk, Gabi néni két csoportot is indíthatott.  A hetedikes évfolyamból, Csóka Anikót, Fekete Dominikát, Fodor Esztert,  a nyolcadikos évfolyamból, Nagy Veronikát, Kléh Emmát és Schuller Grétit.

     Nagyon vártuk már ezt a napot, amit rengeteg előkészület előzött meg. Péntek délutánokba nyúló gyakorlások, iskolai szünetekben dalok éneklése stb.  Reggel indulás előtt bementünk az iskolába pontosítani a dolgokat, tizenegy órakor kezdetét vette utazásunk Gödöllőre a Régiós Döntőre.  A versenyre nagy izgalommal tértünk be. Kis várakozás után (zsűri késése) megkezdődött a megmérettetés. Eleinte nagyon izgultunk, de a vége felé egészen oldott, barátias lett a hangulat.  A verseny véleményünk szerint nem a legnehezebbek közé tartozott, de azért törni kellett a fejünket, hangszálainkat izzítani. A feladatlapok megírása után következett egy kis szünet amíg a zsűri javított, pontozott. Nagy izgalommal vártuk a hosszas gondolkozás után visszatérő tanárokat. Megszületett az eredmény. A soltvadkerti iskola mindkét csoportja bejutott az országos döntőre, amely Székesfehérvár közelében kerül majd megrendezésre. A hetedikes évfolyam a tizenkettő csapatból második, a nyolcadikosok negyedik helyezést érték el. Nagyon boldogok vagyunk, amiért ilyen szép eredményekkel jöhettünk haza. Köszönjük szépen a felkészítést, a sok tudnivalót, és mindent mit tett értünk Darányiné Haris Gabriella tanárnő.

Fodor Eszter