„Uram, ne vond meg tőlem irgalmadat, szereteted és hűséged őrizzen szüntelen!” (⁠Zsolt 40,12)

„Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen. ” (⁠Júd 2)

Ez a rövid, mégis gazdag köszöntés a Júdás levele elején áll: „Irgalom, békesség és szeretet adassék nektek bőségesen.” Néhány szó csupán, mégis egész lelki program rejlik benne. Mindig elgondolkodom azon, amikor egymás utáni napokon hasonló üzenetű igék kerülnek elém: vajon mit szeretne ezzel jelezni Isten? Miért tér vissza újra és újra a békesség, a szeretet, az irgalom témája? Talán azért, mert nagy szükségünk van rá. Mert ebben a békétlen, zaklatott világban könnyen eluralkodik rajtunk a feszültség. Júdás levele sem idilli környezetben íródott. A közösséget viták, tévtanítások, belső harcok fenyegették. És ha őszinték vagyunk, mi is beleesünk abba a hibába, hogy szívünket harag, düh, értetlenség tölti meg. Néha meggondolatlanul szólunk, keményen reagálunk. Tehát ha újra és újra békességről és szeretetről szóló igék találnak meg bennünket, talán arra hívnak, hogy vizsgáljuk meg a szívünket. Mi tölti be? Harag? Nyugtalanság? És ha őszintén magunkba nézünk, ki kell mondanunk:

Uram, sokszor nem az irgalom vezetett, hanem az indulat. Nem a békességet építettem, hanem a feszültséget növeltem. Nem szerettem. Bocsáss meg nekem, segíts, hogy megbocsátsanak azok, akiket megbántottam Tisztítsd meg a szívemet attól, ami nem tőled való. Adj irgalmat, amikor kemény lennék. Adj békességet, amikor zaklatott vagyok. Adj szeretetet, amikor nehéz szeretni. És add mindezt bőségesen. Ámen