„Megvigasztalom őket, örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után.” (⁠Jer 31,13b)

„A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is.” (⁠2Kor 1,7)

Pál apostol sok rosszat átélt az életében. Bántották, börtönbe került, sokszor volt egyedül és félt. Mégis volt valaki, aki soha, ezekben a helyzetekben sem hagyta magára. Pál megtapasztalta, hogy amikor szomorú, amikor fáj neki valami, Isten mellé áll, megnyugtatja, bátorítja. Olyan, mint amikor valaki odaül melléd, ha sírsz, ha bánt valami, átölel, és azt mondja, itt vagyok, ne félj, segítek. Ezért tudott az apostol a börtönből is bátorítani másokat. Tudta, hogy Isten szeretete, nem fogy el, és nem csak neki jut belőle, hanem mindenkinek. Azt írta, hogy ha együtt sírunk, akkor együtt örülhetünk is. Ha valaki nehéz helyzetben van, Isten nem hagyja egyedül, és később ő maga is tud majd segíteni másokon. Amikor rossz napod van, nem sikerül valami az iskolában, a munkahelyeden, összeveszel egy barátoddal, vagy szomorú vagy, tudd Isten akkor is melletted van, megnyugtat, erőt ad. Ezt adhatod te is tovább egy kedves szóval, egy öleléssel, egy mosollyal, a másoknak való segítségnyújtással. Erőnk és segítségünk nem magunktól van, hanem az Istentől érkezik és ebben mindig biztosak lehetünk. Néha félünk, elfáradunk, és érezzük, hogy egyedül kevés az erőnk, akkor elmondhatjuk, megvallhatjuk: „Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsolt 56,4–5). Ha Isten velünk van, nem kell rettegnünk attól, mit tehetnek velünk a nehézségek. Legyen Isten a mi erőnk és biztos menedékünk minden egyes napon.