
„Ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!” (Zsolt 25,20b) Zsoltárok könyve (huszonötödik fejezet, húsz b verse)
„Jézus Krisztus mondja: Én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19b) (János evangéliuma tizennegyedik fejezet tizenkilencedik verse)
Biztosan volt már olyan, hogy valamit szerettél volna elmondani a többieknek, de inkább hallgattál, mert arra gondoltál: „Mi van, ha kinevetnek? Mi van, ha szerintük ez ciki?” Dávid a Zsoltár írója nehéz helyzetben van. Fél, ellenségei vannak, és segítségre van szüksége. De tudja, Istenhez bátran fordulhat segítségért. Mi is tudjuk, hogy fordulhatunk Istenhez, amikor félünk, bajban vagyunk, vagy nem tudjuk, mit tegyünk. De vajon bátran vállaljuk azt is, hogy hiszünk benne? Lehet, hogy hittanórán könnyű beszélni Istenről. De mi történik akkor, amikor valaki az osztályban megkérdezi „Te tényleg hiszel Istenben?”, vagy észreveszik, amikor imádkozol, templomba mész, keresztet viselsz? Ilyenkor könnyű azt gondolni: Inkább nem mondok semmit, nehogy ciki legyen.
Pedig Istenhez tartozni nem szégyen. A hitünkkel nem kell dicsekednünk, és másoknál jobbnak sem kell gondolnunk magunkat miatta. De elrejtenünk sem kell. Bátran mondhatjuk, igen, én hiszek Istenben és ez fontos a számomra. Ha tehát legközelebb azt érzed: „Jaj, ezt most ciki lesz felvállalni…”, jusson eszedbe Dávid imádsága: „Ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!” Mert, Istenhez tartozni nem ciki. Olyan kincs, amit bátran vállalhatunk.