„Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz.” (⁠1Móz 32,27b)

„Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük…” (Mt 19,13)

Jézus korában a felnőttek világában a gyerekeket nem vették komolyan. Ők még kicsik, tanulniuk kell, gondolták. Így nem sok beleszólásuk volt a dolgokba. Ha a felnőttek beszéltek, a gyerekeknek jobb volt félreállni. Ezért volt meglepő, amit Jézus tett. Amikor néhányan odavitték a gyermekeiket Jézushoz, hogy megáldja őket és imádkozzon értük, a tanítványok rájuk szóltak, hogy netegyék. De Jézus megállt, rájuk nézett és azt mondta: „Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Ezzel Jézus megmutatta, hogy Isten számára nincs kicsi vagy jelentéktelen ember, a gyerekek szíve, bizalma, őszintesége Istennek különösen kedves. Ő nem azt nézi, ki a legmenőbb, legokosabb, leggazdagabb ,hanem, hogy kinek a hite őszinte, és erős a bizalma. Ha körül nézünk láthatjuk a világ ma sem más. Sokszor azok tűnnek fontosnak, akik hangosak, magabiztosak ezért sokan érzik úgy: „engem észre sem vesznek”, „én nem vagyok elég érdekes”. Pedig nem a közösségioldalakon írott mondataink, kitett boldog életet tükröző képeink, a menő cuccaink, a lájkok számítanak, hanem mi magunk. Jézus ma is mindannyiunkat hív, senki nincs kizárva, mindenki egyaránt fontos!