„Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze.” (⁠Ézs 53,5a)

„[Isten,] aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Pál apostol mai újszövetségi igénket egy hosszabb gondolatmenet részeként írta a római gyülekezetnek. A levélnek ebben a részében Pál arról beszél, hogy néha megéljük a félelmet, a bánatot, a gondokat, és ilyenkor könnyű azt hinni, hogy Isten messze van. Éppen ezért vezet vissza bennünket a legnagyobb bizonyítékhoz: ahhoz, amit Isten egyszer és mindenkorra megtett értünk. Elküldte és feláldozta értünk a Fiát. Nem azért, mert megérdemeltük, hanem mert szeret minket. Ebből láthatjuk, milyen is az Ő gondoskodása. Aki a legdrágábbat képes odaadni valakiért, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a mindennapok apróbb szükségeivel is törődik. Pontosan úgy ahogy azok törődnek veled akik nagyon szeretnek. Elkészítik az uzsonnád, kikészítik a tiszta ruhádat, elkísérnek a suliba, edzésre, bekötik a cipődet, letörlik a könnyeid és még sorolhatnám sokáig, hogy mennyi mindent kapunk és cserébe nem várnak el semmit. Isten szeretete is ilyen, csendes, állandó, és mindig ott van, akkor is, amikor nem vesszük észre. Ő nem csak nagy csodákkal mutatja meg, hogy szeret, hanem a nap legapróbb pillanatainkban is. Ezt a megtapasztalt szeretetet add tovább te is egy mosolyban, egy kedvességben, egy bátorító szóban!