„Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé! ” (⁠Jer 4,3)

„Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. ” (⁠Lk 9,62)

Jeremiás próféta olyan időben élt, amikor Izráel népe eltávolodott Istentől. Jeremiás látta, ha nem változtatnak az életükön az fájdalommal fog megtelni. A mai Ószövetségből származó ige is egy ilyen felszólítás a változásra.

Képzeljétek el, hogy kaptok egy marék aranyat érő, különleges vetőmagot. Mit tennétek vele? Csak úgy elszórnátok az udvaron a gaz, a csalán és a szúrós bogáncsok közé? Persze, hogy nem! Hiszen tudjátok, hogy a gaz megöli a nemes növényt. Elszívja a vizet, elnyomja a fényt, és végül megfojtja a kis hajtást. A próféta azt mondja, a szívünk olyan, mint egy szántóföld. A tövisek pedig a harag, a csúfolódás, a lustaság, az önzés vagy a hazugság. Ha ezeket hagyjuk megnőni, a jó dolgoknak, azaz a szeretetnek, a kedvességnek, a segítőkészségnek nem marad hely.

Aki látott már szántást, tudja, hogy az eke mélyen belehasít a földbe, kiforgatja a gazt gyökerestül. Fájdalmasnak tűnik? Talán igen. De csak a megtisztított friss föld tudja befogadni az életet.

Mindez mit jelenthet ma a számunkra? Azt, hogy nekünk is változnunk kell. Tartanunk szükséges egy kis „szívtakarítást”. Készülni kell a vetésre, vagyis, hogy Isten elvethesse szívünkbe a szeretetét, ami majd jó gyümölcsöket terem az életünkben.