„Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem!” (⁠Jer 31,18)

Feltöltve: 2025. december 2.
Rovat:

„Téríts meg engem, hogy megtérjek, mert te vagy, Uram, az én Istenem!” (⁠Jer 31,18)

„Pál mondta: Azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.” (ApCsel 14,15b)

Mi emberek sok mindentől várunk segítséget. Például plüssöktől, kabaláktól, szobroktól, bálványoktól, vagyis csupa olyan, amik valójában semmit sem tudtak tenni. Pál apostol azt mondja: „Térjetek meg az élő Istenhez” Ez azt jelenti, hogy ahhoz forduljunk, aki tényleg lát minket, tényleg hall minket, és valóban szeret. Ne egy tárgyhoz, ne egy szoborhoz, ne a mesterséges intelligenciához fordulj segítségért, hanem ahhoz, „aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van”, mert Ő valóban képes változást hozni. Hiszen Isten élő, Ő az aki igazán ismer, tudja, mi bánt, és azt is, minek tudsz örülni, soha nem un rá téged meghallgatni. És amikor végre hozzá fordulsz, megtapasztalhatod, hogy nem vagy egyedül. Ő ad békét, amikor félsz. Ő ad erőt, amikor elgyengülsz. Fordulj felé bátran!

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram