„Tudom, hogy az Úr felkarolja a nincstelenek ügyét, a szegények jogát. ” (⁠Zsolt 140,13)

„Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?” (⁠Jak 2,15–16)

A Jakab leveléből származó ige egyszerű helyzetet mond el, valaki fázik és éhes. Mi pedig azt mondjuk neki: „Minden jót! Melegedj meg! Lakj jól!”, de nem adunk neki kabátot, pokrócot, és nem adunk enni sem. Mire jók így a szavak? Isten nemcsak szép mondatokat szeretne hallani tőlünk, azt szeretné, hogy látszódjon is rajtunk az amiben hiszünk. Azaz ha azt mondjuk, hogy hiszünk Istenben, akkor az meglátszik abban, ahogyan bánunk másokkal. A világban sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek saját magukkal törődnek. Jézus viszont mást mutatott. Ő nemcsak beszélt a szeretetről, hanem segített az éhezőknek, odament a szomorúakhoz, felemelte az elesetteket. A hit olyan, mint egy gyümölcsfa. Ha él, akkor terem gyümölcsöt. A szeretet gyümölcse pedig a segítség, a kedvesség, az odafigyelés. Ha valaki elesik mellettem, nem elég azt mondani: „Sajnállak” Oda kell menni, és segíteni felállni. Így válik a hit élővé.