

Hollós Ágnes
Élményből tanulni – Erasmus+ módszertani képzés Trapaniban
2026. július 27. és augusztus 1. között Erasmus+ mobilitás keretében vettem részt az Europass Teacher Academy trapaniai „Creative and Innovative Activities Using Beginner English” című képzésén. A hatnapos kurzus középpontjában az aktivitásalapú, inkluzív, kreatív és játékos tanulásszervezés állt.
A képzés módszertana önmagában is jó példája volt az aktivitásalapú tanulásnak: kevés frontális ismeretátadás mellett sok páros és csoportos feladatban, játékban, mozgásos és kommunikációs tevékenységben vettünk részt. A módszereket először mi magunk tapasztaltuk meg tanulói szerepben, majd reflektáltunk arra, hogyan adaptálhatók saját osztályainkra.
Az egyik meghatározó gondolat az élményalapú tanulási ciklus volt: tapasztalatszerzés – reflexió – gondolkodás – változtatás, újrapróbálás. Foglalkoztunk a VARK tanulási preferenciákkal és Gardner többszörös intelligenciaelméletével is. Ezek kapcsán újra megerősítést nyert, hogy nincs minden gyermek számára egyformán hatékony tanulási út: változatos, vizuális, auditív, mozgásos, kommunikációs és együttműködésre épülő lehetőségekre van szükség.
Kiemelt téma volt az inkluzív oktatás és a differenciálás. A különböző tanulási szükségletek figyelembevételével saját inkluzív tevékenységeket is terveztünk. Számos új gondolatot kaptunk a tanulói motivációról, a külső és belső motiváció különbségéről, a pozitív és negatív megerősítésről, a jutalmazás szerepéről és a hibázást elfogadó tanulási környezet kialakításáról. Különösen értékesnek tartottam az empátiára, a természetes következményekre és a közös problémamegoldásra építő megközelítéseket.
A digitális pedagógia is hangsúlyos szerepet kapott: interaktív tanulási lehetőségekkel, gamifikációval és digitális tanulási tevékenységek készítésével foglalkoztunk.
A kis létszámú nemzetközi csoportban cseh, szlovák és spanyol pedagógusokkal dolgoztam együtt. Iskoláink bemutatása, a közös feladatok és beszélgetések lehetőséget adtak oktatási gyakorlataink összehasonlítására és jó gyakorlataink megosztására.
A kulturális programok tovább gazdagították az Erasmus élményt. A tanulás az osztálytermen kívül is folytatódott: a helyi könyvtár és piac meglátogatása során betekintést nyertünk Trapani hétköznapjaiba és hagyományaiba. A kiváló szicíliai gasztronómiát nemcsak megkóstolhattuk, hanem egy közös főzés alkalmával magunk is elkészítettük az igazi trapaniai pestót. Ellátogattunk a különleges hangulatú Erice városába, a trapaniai sólepárlóknál pedig csodálatos naplementében gyönyörködhettünk. Ezek a programok még közelebb hozták hozzánk Szicília sajátos világát, értékeit és életformáját.
A kurzusról sok olyan konkrét módszerrel és ötlettel tértem haza, amelyet szeretnék saját pedagógiai gyakorlatomban kipróbálni, majd kollégáimmal is megosztani. A képzés egyik legfontosabb üzenete számomra: a tanulás akkor válik igazán hatékonnyá, ha a gyermek nem csupán befogadója, hanem aktív alakítója a tanulási folyamatnak.
Köszönöm Szűcsné Martin Erika koordinátori, mentori tevékenységét, s hogy részt vehettem ezen az utazáson!