Az NTP-MTTD-19-0081 pályázat összefoglalása, értékelése Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett a Nemzet...
Tanulmányi kirándulás – Budapest Magyar Természettudományi Múzeum, Csodák Palotája Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Nemzeti Tehetség Program keretében, tanulmán...
Tanulmányi kirándulás – Szeged Tudáskapu, Vadaspark Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Nemzeti Tehetség Program keretében, tanulmányi kirándulásokra nyílt lehetős...
Víz világnapja rajzpályázat és kiállítás A Víz világnapja alkalmából kapott feladatot a szakkörösök mellett a felső tagozat összes diákja. A meghirdetett feladatok két részből ...
Online és később megtartott szakköri órák 2020. március 16-a óta a járványügyi helyzet miatt online oktatásban tanítottuk a diákokat, így a szakköri órákon sem tudtunk személyesen j...
Egészségnap A járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon került idén megrendezésre az Egészségnap. Az előre tervezetthez képest az egész évfolyamot megmozgató napot le kellett redukál...
Nyitott szakkör az érdeklődő gyerekeknek 2020.09.10-én „Kémia a mindennapokban” címmel Nyitott szakkörre hívták a természettudományos tehetséggondozó szakkör tagjai az érdeklődő ...
Családi nap kísérletezéssel és kóstolással 2020.09.08-án szerveztük meg Családi napunkat. A gyerekek a program során elvégzett, tanult kísérleteket mutatták be 5 kisebb csoportban a ...
Rövid összefoglaló a 2020. június 5-ig megvalósult programokról Bár a pályázat eredményessége december közepén derült ki, a természettudományos tehetséggondozó szakkör az 5.b osztá...
Látogatás a Király Pék és Társa BT üzemében 2020. február 26-án az 5.b osztályosokkal ellátogattunk a Király Pék és Társa Bt-be. Király Annamária tulajdonos körbevezetett bennünket...