Tanulmányi kirándulás – Budapest

Feltöltve: 2020. október 17.
Rovat:

 Tanulmányi kirándulás – Budapest

Magyar Természettudományi Múzeum, Csodák Palotája

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Nemzeti Tehetség Program keretében, tanulmányi kirándulásokra nyílt lehetőségünk iskolánk természettudományos szakköröseivel. 2020. október 17-én Budapesten jártunk.

A délelőtti programunk a Magyar Természettudományi Múzeumba vezetett. Először részt vettünk az Őszi Gombafesztivál programjain (Gombaszépségverseny, Gombaismeret dióhéjban, Nagygombák mikroszkóp alatt, Rendezzünk együtt gombakiállítást!) és a Rejtélyek, sorsok, múmiák vándorkiállításon. „Állandó kiállításaink részletgazdagon mutatják be nemcsak a Kárpát-medence, hanem az egész Föld bio- és geodiverzitását. Küldetésünk, hogy látogatóink már gyerekkorban megismerjék és megszeressék a természeti értékeket, hogy felnőttként maguk is tevékenyen hozzájáruljanak megőrzésükhöz.” – tájékoztatnak bennünket a múzeum honlapján. Mindezt a Sokszínű ÉLET – Felfedező úton Magyarország tájain, Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon, Titkok a föld alatt – ásványok, kőzetek, drágakövek, A korallzátonyok csodálatos élővilága, Időösvény, Barázdás bálna csontváza állomásokon meg is néztünk.

Az ebédet követően a délután sem zajlott tétlenül. A helyszín a Csodák Palotája volt, ahol a fizikai törvényszerűségek játszva megismerése volt a cél az 5000 m2-es tudományos szórakoztató központban. Elsőként a Richter Gedeon laborban, „Illúzió a lombikban – gélek kémiája” című kísérletsorozatot végezték el a gyerekek kisebb csoportokban, nagyon fegyelmezetten, lelkesen, tanult ismereteiket hasznosítva, amiért megdicsérte őket a programvezető. Ezt követően az Öveges teremben a „Science show”-t  néztük meg, melyben folyékony nitrogénnel, szárazjéggel és elektromossággal kapcsolatos kísérletek is bemutatásra kerültek. Végül mindenki kipróbálta az „attrakciók”-at, melyeket mind megnézhettek, megtapasztalhattak, melyekre rácsodálkozhattak, amelyeken meglepődhettek és természetesen mindre magyarázatot kaptak, miközben felhőtlenül szórakoztak és észrevétlenül, játék közben tanultak:

·         A természet műhelye: Játszva ismerték meg, hogyan jelenik meg a tudomány a természet műhelyében!

·         Tudósok csarnoka: Híres tudósok munkásságáról, róluk szóló történetekről, „pletykákról” olvashattak.

·         Mágneses mező: Felfedezhették a vonzások és taszítások világát, a mágnesesség csodáját.

·         Űrállomás: A végtelen birodalom szépségeit, érdekességeit ismerhették meg játékosan.

·         Record: Logikai és ügyességi játékokat játszhattak a galaxis lakóiért.

·         Születés világa: A „Tabudöntögető tárlat”-on, a DNS-től a pelenkázásig tartó tudományos utazáson vehettek részt.

·         Illúziók: Itt a vizuális illúziók részesei lehettek.

·    Newton almáskertje: A híres tudós felfedezéseihez kötődő játékos eszközöket próbálhattak ki, a mechanika és a tömegvonzás törvényeit tapasztalhatták meg, megismerkedhettek a színelmélettel és a csillagászattal.

·     Logikai megálló: Vizuális memória, figyelemképesség, reakcióidő, problémamegoldó készség fejlesztésére szolgáló játékokkal játszhattak.

·         Playbar játéktér: 27 érintőképernyős asztalon egyéni és csoportos játékot próbálhattak ki.

Remélem ez az újabb program ismét kedvet adott a szakkörösöknek a témában való elmélyedésre.

A kiránduláson készült képek az alábbi linken érhetők el: 

https://drive.google.com/drive/folders/1GriTac7UraHcuwWILmOLvS8UM028hQcY?usp=sharing

Friss híreink

Kérjük támogassa adója 1 %- ával a tanulói alapítványunkat!
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola Tanulóiért Alapítvány
6230 Soltvadkert, Bocskai u. 2.
Adószám: 18744657-1-03
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI | 6230 Soltvadkert, Bocskai út 2., telefon: +36 78/482-505
Tárhelyszolgáltató: Euro Bioinvest Kft.
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram