Tanulmányi kirándulás – Szeged

Feltöltve: 2020. október 3.
Rovat:

 Tanulmányi kirándulás – Szeged

Tudáskapu, Vadaspark

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Nemzeti Tehetség Program keretében, tanulmányi kirándulásokra nyílt lehetőségünk iskolánk természettudományos szakköröseivel. 2020. október 3-án Szegeden jártunk.

„Hány lába van a százlábúnak? Hány sólyomféle él Magyarországon? Hogy néz ki az antimonit? Hogy készül a durranógáz? Mi festi a lángot? A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának épületében található különleges természettudományos gyűjtemény meglátogatása során sok-sok más információ mellett ezekre a kérdésekre is választ nyerhetünk. A korábbi főiskola és jogelődje által több mint 130 éve megalapozott gyűjtemény herbáriumában és állattani részlegében több mint 10.000 faj kerül bemutatásra - ez a hatalmas kincs a Magyar Kulturális Örökség részét képezi. A Tudáskapu a múzeumok elzártsága helyett interaktív foglalkozásokra, bemutató órákra várja az érdeklődőket. Gyakorlattal rendelkező, minősített kutatók vezetésével naponta többször látványos kísérleteket végeznek, amelyek során azok is meglepő felfedezéseket tehetnek, akik eddig idegenkedtek a természettudományok világától.” – olvashatjuk a tájékoztatójukban.

A látogatócsoportok, így mi is, különféle témakörökből választhattunk. Természetismereti, pontosabban kémia és biológia foglalkozásokon vettünk részt, ahol a szakemberek interaktív módon vezettek be minket a természettudományok rejtelmeibe. Először a fizika tanszéken néztünk folyékony nitrogénnel kapcsolatos látványos kísérleteket, mely végén mi is „közeli kapcsolatba kerültünk” ezzel a csaknem -196o fokos elemmel. A bemutató után a Tudástárban vettünk részt tárlatvezetésen, ahol a 6. osztályos tananyaggal kapcsolatos témákról, és sok más érdekességről is hallottunk. Csoportunkat megdicsérték a sok kitűnő válaszért.

Az ebédet követően, délután a Szegedi Vadaspark tartalmas programjain vettünk részt. 1989-ben lépett Szeged azon városok sorába, amelyek állatkerttel is büszkélkedhetnek. Szakképzett idegenvezetővel tekintettük meg az állatokat, hallottunk sok érdekes információt az eddig esetleg csak könyvben, televízióban látott állatokról, etettünk zsiráfokat és alkalmunk nyílt megtekinteni a fókashow-t is.

Bízom benne, hogy a kirándulás programjai kedvet adtak a diákoknak a természettudományos témában való elmélyedésre.

A kiránduláson készült képek az alábbi linken érhetők el:

https://drive.google.com/drive/folders/1Blj6ki5LSQ3x13Rswe2SLjRJOW9xiB8R?usp=sharing

Friss híreink

Kérjük támogassa adója 1 %- ával a tanulói alapítványunkat!
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola Tanulóiért Alapítvány
6230 Soltvadkert, Bocskai u. 2.
Adószám: 18744657-1-03
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI | 6230 Soltvadkert, Bocskai út 2., telefon: +36 78/482-505
Tárhelyszolgáltató: Euro Bioinvest Kft.
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram