„Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók.” (Zsolt 126,1b)

„A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre […].” (1Kor 13,8.12a)

A mai újszövetségi ige az úgynevezett szeretethimnuszból való. Azért nevezik így, mert a szeretet legszebb, legköltőibb és legtömörebb megfogalmazásának tartják. Ez a szeretet mely meghatározza tetteink. Az isteni szeretet amely örök, illetve az emberi szeretet, amelyet Isten szeretete ihlet és formál. A szeretet egy kis szelet mennyország a Földön egy szelet örökkévalóság az időnkben. De milyen ez a szeretet?

„A szeretet nem piszkál, nem listáz,

nem mószerol, nem pletykál, nem sumákol,

nem hergeli magát – nem hergeli a másikat –

nem relativizál, nem bagatellizál, nem hitetlenkedik,

– nem gázol át a másik érzésein –, nem követel, nem vár el,

nem emlékszik pontosan minden bántásra,

– nem emlékszik pontatlanul se a bántásokra,

– egyetlen bántásra sem emlékszik,

elfelejtette mindet – de nem bambaságból,

nem valóságtagadásból és nem menekülésből,

hanem felmérte, hogy bántások,

hogy süllyesztőbe valók. Megsiratta,

és eltemette szépen – mindet.

A szeretet átkot áldással viszonoz,

és nincs olyan erős vegyszer vagy atomtámadás,

amely megszüntethetné.” (Lackfi János)