„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17)

Feltöltve: 2025. április 7.
Rovat:

„Minden elnyomottal igazságosan és törvényesen bánik az ÚR.” (Zsolt 103,6)

„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17)

Kint vagy a suli udvarán. Látod, hogy valakit ellöktek, elesett, sírva fakad. Tudod, hogy segíthetnél neki, de inkább elfordítod a fejed és csak elsétálsz mellette. Nem tettél semmi rosszat, igaz? Nem bántottad, nem szóltál hozzá gorombán mégis, valami hiányzott. „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” mondja a mai igénk. Ez pont erről beszél: vagyis nemcsak az a bűn, ha rosszat teszünk, hanem az is, ha nem tesszük meg a jót, amit megtehetnénk. A legtöbbször úgy gondolunk a bűnre, mint valamilyen rossz cselekedetre: lopás, hazugság, bántás. De Jakab apostol azt mondja, hogy a mulasztás is bűn lehet. Ha valaki tudja, mi lenne a helyes, mi lenne a jó, de nem úgy, nem azt cselekszi, az is felelősségre vonható. Jézus is beszél erről példázataiban. Például az irgalmas samaritánus története: a pap és a lévita nem bántották a bajba jutott embert, csak elmentek mellette, nem segítettek rajta. Tehát felelősségük volt abban, hogy a sérült ember szenvedett. Csak a samaritánus tette meg a jót, amit megtehetett.

Tudom, gyakran nem azért nem segítünk másokon, mert rosszindulatúak vagyunk, hanem mert egyszerűen nem figyelünk oda. Elfoglaltak vagyunk, sietünk, azt gondoljuk, hogy „majd más segít”. De Isten arra hív minket, hogy ne csak kerüljük a rosszat, hanem aktívan tegyük a jót. Lehet ez egy kedves szó egy szomorú osztálytárshoz, egy kis segítség otthon, vagy bármilyen jótett valaki felé, akinek szüksége van rá. A lényeg az, hogy amikor felismerjük, hogy segíthetünk, ne halogassuk!

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram