

Egyéni utak – közös célok címmel tartottak iskolánk dolgozói számára egy egész napos szakmai képzést november 12-én. A téma középpontjában a sajátos nevelési igényű, tehetséges és hátrányos helyzetű diákokkal való együttműködés volt.
A szakmai fórumot dr. Duró Zsuzsa kétórás előadása indította, melyben azokra az aktuális kérdésekre kaptunk válaszokat, hogy miként lehet a magatartásos és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket fejleszteni, egyáltalán hogyan lehet felismerni az eltérő képességeket, vannak-e módszertani sémák a megoldásra? Utóbbi kérdésünkre Majorosné Lasányi Ágnes pedagógiai szakértő megerősítette az előadót abban, hogy a megoldás a saját kezünkben van. Mi ismerjük a gyerekeket, mi látjuk a differenciálás lehetőségeit, a szervezeti kereteket és a szülőkkel való együttműködést is csak mi tudjuk megvalósítani.
A szakmai fórumon a több intézmény is képviseltette magát, például Kiskunhalasról, Bonyhádról, Kiskőrösről több iskolából is: a Petőfiből, az Evangélikus Óvodából és az EGYMI-ből is. A közös gondolkodás hasznosság senki sem vitatta, a részvevők kora estig beszélgettek a témához kapcsolódó tapasztalataikról.



