„Bizony, csak Istenünk, az Úr szabadítja meg Izráelt.” (Jer 3,23b)

„Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben.” (Lk 1,46–47)

A bennünket körülvevő természet Istent és az Ő csodás munkáját hirdeti. Láthatod a napsütésben, az esőcseppben, harmatban, az ég felhőiben, az erdő csendjében, a virágban, a fűszálban, mindben ott van Isten hatalmassága, gondviselő szeretete. Wass Albert Látható az Isten című versében így ír erről:

„Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.”

Mikor hagytad utoljára, hogy mindez megérintsen és hálára indítson? Mikor engedted, hogy mindez eszedbe juttassa, milyen csodás a te Istened?

Mária a legtökéletesebb példája, hogy hogyan kell és lehet igazán magasztalni Istent. Teljes szívből, lélekből. Tegyünk mi is így: vegyük észre a csodát és adjunk hálát tisztaszívből igazán!