„De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.” (⁠Zsolt 27,13)

„És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.” (Jak 5,15)

Jakab leveléből származó igeszakasz azt mondja, hogy az imádság nem egyszerűen csak szavak ismételgetése, hanem valami sokkal mélyebb. Az imádság kapcsolat Istennel. Gondoljunk bele, amikor üzenünk a legjobb barátunknak, nem kételkedünk abban, hogy elolvassa, mert tudjuk, hogy számíthatunk rá. Az imádság olyan, mint egy telefon, de sosem foglalt, sosem merül le, és mindig van térerő. Mindig működik, éjjel és nappal is és akkor is, ha úgy érezzük, hogy mindenki más elhagyott. Isten figyel ránk és segít. Persze nem mindig úgy ahogyan azt elképzeljük. A probléma nem oldódik meg azonnal, a betegség sem tűnik el rögtön, de szívünkben remény és békesség ébred, új erőt kapunk. És van itt még valami, az imádság nemcsak erőt ad, hanem megbocsátást is hoz. Ha valamit elrontottunk, ha bántottunk valakit ezt is imádságban Isten elé lehet vinni, bátran el lehet mondani. Előtte nem kell színlelni, őszintén kimondhatjuk mit csináltunk. Ő kész megbocsátani. Olyan ez, mint amikor kiradírozzák a füzetedből az összes rossz, helytelen megoldásod, és tiszta lappal kezdheted újra. A mai igénk tehát arra hív, hogy vegyük komolyan az imádságot, merjük odavinni Isten elé a fájdalmainkat, a félelmeinket és a hibáinkat. Mert Ő az, aki felsegít, erőt ad, és bocsánatot kínál, hogy ne maradjunk a terheink alatt.