
„Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr!” (4Móz 11,29)
„Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek…” (ApCsel 1,8)
Amikor Isten kiválasztott népe a pusztában vándorolt. Rengeteg kérdésük, gondjuk akadt. Mózes volt az, aki vezette őket, így mindig őt kérdezték. Mózes pedig továbbította számukra Isten üzenetét. Ő próféta volt. De tudjuk, mit is jelent ez? A próféta szó olyan, mintha azt mondanánk, valakinek a nevében beszélni. Nem a saját ötleteit mondja, hanem amit Isten rábíz. Ezért néha bátorít, néha vigasztal, néha figyelmeztet, de mindig szó szerint Isten üzeneteit mondja. Ezzel a feladattal nagyon egyedül érezte magát, hiszen a nép folyton zúgolódott, panaszkodott, semmi sem volt számukra elég jó. Kérte Istent ne hagyja egyedül ezzel a feladattal, ez túl nehéz a számára. Kapott is segítőket, de igazán azt szerette volna, hogy minden ember hallja meg Isten szavát a szívében, mindenki tudja meg mi a helyes, mi a jó és mindenki úgy éljen ahogyan Isten vezeti, attól ne térjen el. És tudod, mi a legizgalmasabb? Te magad is lehetsz próféta! Hiszen Isten szól hozzánk a Biblián, az Igéken, gondolatokon, embereken, akár egy csendes pillanaton át és az üzenetet tovább is adhatjuk úgy, hogy úgy élünk ahogyan azt Isten mutatja, megvigasztalunk, bátorítunk másokat, kedvesek vagyunk, nem bántjuk egymást.