Erzsébet tábor 2016

Feltöltve: 2016. október 12.

 

Erzsébet Tábor 2016

Kalandpark, tinibuli, gyalogtúra, s mindez a csodálatos magyar tenger, a Balaton partján. Így kezdődött az iskola a hatodikos diákjainknak. Irigylésre méltó helyzetük volt – avat a részletekbe a négy kísérő tanár – Szűcsné Martin Erika, Dudásné Kovács Erika, Szabadiné Viszmeg Erzsébet és Siha János –, akik 38 gyerekkel vágtak neki az idei Erzsébet tábornak.

 

Fonyódliget nem ismeretlen hely a vadkerti diákoknak. Korábbi években is táboroztak már itt, a Balaton partján. Most 38 hatodik osztályos tanuló élt a lehetőséggel, hogy olcsóbb formában üdüljön. Mint azt mesélték, a három nap nem telt céltalan lófrálással. A természetismereti tananyaghoz kapcsolódóan természet közelből ismerkedhettek meg a vizek és vízpartok élővilágával. Megtekintették a Tüskevár Matula bácsijának kunyhóját, s Fekete István emlékházát is. Este az itt táborozó gyerekseregnek ismerkedő diszkót szerveztek, mely remek alkalmat adott a szociális kompetenciák fejlesztésére. Másnap hajóra szálltak és Badacsonynál szemrevételezték az erdők élővilágát. A frappáns kis túra alatt ki-ki teljesítőképessége határát is súrolta, lévén hogy Vadkerten nem igazán szoktak a hegyi menethez. Az utolsó nap is rejtegetett némi erőbedobást. A balatonboglári kalandpark remek játéklehetőséget nyújtott tanárnak, diáknak egyaránt. Ezután a Gömb kilátó megmászása és a siófoki séta már meg se kottyant. Diákjaink kissé fáradtan, de annál több élménnyel tértek haza.

 

Az Erzsébet-tábor államilag támogatott üdülési forma, így a résztvevőknek jóval kevesebb összegbe került, mint az önálló szervezésű táborozás. A 6. b-sek nagyon büszkék, hogy ők a tavalyi tanévben megrendezett papírgyűjtési akciót megnyerték, és részben abból a pénzből finanszírozták a befizetnivalót.

 

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram