Evangélikus Diákparlament

Feltöltve: 2015. október 2.

EVANGÉLIKUS DIÁKPARLAMENT

Az evangélikus egyházi iskolák diákönkormányzatainak elnökei és kísérő tanáraik vehettek részt Balatonszárszón, az Evangélikus Diákparlamenten 2015.09.13. és 15.-e között. Maga a part menti óriási és újonnan felújított, környezetbarát szállás is ámulatba ejtett minket, pár lépés a teraszról és már a Balaton partján állhattunk. Hála a jó időnek programjaink többségét a szabadban töltöttük. Első napunk főleg az ismerkedéssel telt, áhítattal és áldással vártak minket az emeleti konferencia teremben. Majd ezután a diák- és gyermekjogokról beszélgettünk Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosával. Utána következő beszélgetésünk témája a diákönkormányzatok helyzetéről, azok javításáról szólt Sziráki György vezetésével.

Voltak programok melyeken játékosan, máskor komolyra véve a szót próbáltuk megtárgyalni az esetleges kérdéseket, témákat. Este egy ismerkedős, versengős estet tartottunk.

Másnap a reggeli és áhítat után szekcióüléseken vitattuk meg a többi elnök iskolájának jó gyakorlatait, illetve javítandó hibáit. Délután olimpiai és paraolimpiai vendégeink meséltek nekünk életükről. Szécsi Zoltán vízilabdázó és Suba Róbert parakenus szívesen válaszolt kérdéseinkre és türelmesen kitartottak, míg mi újabb fotókat kértük tőlük.

Késő délután a rövidfilmekről tartottak előadást, ami sokunkban keltett érdeklődést, hogy hazaérve kipróbáljuk azt. Wettstein József az ökumenikus diák filmszemle díjazott munkáit vetítette le. Az este a teológusokkal vidáman, rengeteg játékkal telt el. Igen későn feküdt le mindenki.

Utolsó napunkon talán a mostanában legtöbbeket foglalkoztató téma volt az aznapi programban. Mészáros Attila diakónia munkatárs beszélt nekünk részletesen a menekült ügyről, hogy éppen mi is történik körülöttünk, valamint Dr. Illisz László újságíró beszélt nekünk tapasztalatiról.

Egy záró áhítat és áldás után megebédeltünk és elindultunk haza.

Rengeteg tapasztalatot és élményt szerezhettünk ebben a pár napban. Remélem, amit ezen a találkozón, mint tapasztalat, mint élmény gyűjtöttem, utolsó évemben hasznosítani tudom iskolám és diáktársaim javára.

                                    Farkas Veronika Diákönkormányzati elnök

 

 

Friss híreink

Kérjük támogassa adója 1 %- ával a tanulói alapítványunkat!
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola Tanulóiért Alapítvány
6230 Soltvadkert, Bocskai u. 2.
Adószám: 18744657-1-03
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI | 6230 Soltvadkert, Bocskai út 2., telefon: +36 78/482-505
Tárhelyszolgáltató: Euro Bioinvest Kft.
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram