„Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre.” (⁠Zsolt 97,11)

„Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. ” (⁠Lk 14,13–14a)

Ha születésnapi bulit rendezel és te döntheted el, kiket hívsz meg, valószínűleg a barátaid neve kerülne először a listára. Talán azoké, akikkel jó együtt lenni, akikkel sokat nevettek, és persze titokban arra is számítasz, hogy ha majd nekik lesz születésnapjuk, ők is meghívnak téged.

Jézus egyszer vendégségben volt egy farizeus házában, és megfigyelte az embereket. Látta, mennyire fontos nekik, hogy ki hová ül, ki számít fontos vendégnek, és kit érdemes meghívni. Ekkor mondta a következőket: „Ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg…” Ezzel nem azt mondja, hogy ezentúl ne hívd meg a barátaidat. Arra akar megtanítani, hogy ne csak azokkal tegyünk jót, akiktől valamit visszakaphatunk. Hiszen könnyű kedvesnek lenni azzal, aki kedves hozzánk, könnyű adni annak, akiről tudjuk, hogy egyszer majd ő is ad nekünk valamit. De mi van azzal, aki nem tudja viszonozni? Azzal, akit mások nem választanak be a csapatba? Aki egyedül ül a szünetben? Aki nem olyan népszerű, akivel talán senki sem akar egy padba ülni? Jézus arra tanít, hogy vegyük észre őket is. Ne azért legyünk kedvesek, hogy cserébe kapjunk valamit, hanem azért, mert a másik ember is értékes. Az igazi jóság nem kérdezi: „Mit kapok érte?” csak azt nézi „Kinek tudok ma én adni valamit?”