Látogatás a Frittmann Borászatban

Feltöltve: 2017. október 27.

Látogatás a Frittmann Borászatban

 

2017. október 24-én a természettudományos szakkör programjaként lehetőségünk volt ellátogatni a Frittmann Borászatba. Vendéglátónk Frittmann István volt, aki nagy szeretettel fogadott bennünket és mutatta be családi vállalkozásukat a kezdetektől napjainkig, munkájukat és eredményeiket. A részletes idegenvezetés alatt minden kérdésünkre választ kaptunk, az idei palackozott borok címkézésében, dobozolásában segíthettünk és a kihelyezett szakköri óra zárásként kóstolóban is részesültünk – természetesen az életkornak megfelelően must-kostolóban! J

Az üzemlátogatás fényképei az alábbi linken tekinthetők meg: https://drive.google.com/drive/folders/1RKL8dNO5q9gsSriPfkh25E-bhaCzFImb?usp=sharing

Az elhangzottakról készített beszámolót a Frittmann Borászat honlapján is olvashatja minden érdeklődő: http://frittmann.hu/boraszatunk/

„Családunk generációk óta szőlőt termel és borokat készít. Nálunk a borász szerepe az, hogy minden szüret ajándékából a lehető legjobb bort alkossa meg.

A Frittmann Borászat Magyarország legnagyobb borvidékének egyik központjában, Soltvadkerten készíti borait. Ebben a régióban található az ország legnagyobb egybefüggő szőlőültetvénye, közel 3000 hektár.

A Frittmann névvel fémjelzett borokat családi vállalkozásban, Soltvadkerten, a Kunság déli részén fekvő alföldi kisvárosban készítjük. Az ország legnagyobb borvidékén már a szüleink, nagyszüleink is szőlőtermesztéssel, borászattal foglalkoztak. Az új generáció sem fordult el ettől a hagyománytól: a két legifjabb fiú is borászatot tanult és mára bekapcsolódtak a pincészet mindennapi életébe, így szinte az egész család szerepet vállal a borászat életében. A szülőktől örökölt családi birtokunk bővítésével jelentős pincészetté nőttük ki magunkat. 1987-től új alapokon működött a szőlészeti-borászati vállalkozás, melyet 1998 óta Kft. formában tovább fejlesztettünk. Ez idáig már 60 hektár saját telepítésű hagyományos, karós és kordon művelésű szőlőültetvény van a családunk birtokában, továbbá egyes fajtáinkhoz a környező gazdáktól integrálunk válogatottan jó minőségű szőlőt.

Alföldi borászként elsőként Frittmann János kapta meg az „Év Bortermelője” megtisztelő címet 2007-ben, amely áttörést jelentett a Kunsági borvidék életében. Ebben az évben készült el a felújított borházunk is, melyben egy borkóstolóterem, barrique-, és ászok pincerész illetve szobák kaptak helyet. 2013-ban egy látványpincével és egy borbolttal bővítettük mind ezt, hogy az idelátogatók még jobban megismerjék a borkészítés folyamatait és igényes környezetben válogathassanak termékeink közül. Az egyik legrangosabb hazai szakmai elismerést, az Év Pincészete díjat borászatunk 2015-ben nyerte el.

Az elmúlt években újabb termékekkel bővült a szortimentünk. Elkészült a kétféle Frittmann gyöngyöző bor FriSecco néven, illetve hőkezeléssel tartósított natúr mustok is a polcokra kerültek. Forgalomba került első száraz pezsgőnk is, mely Ezerjóból készült. Ezen felül szőlő- és törkölypálinkáink színesítik a választékot.

Mindig is elsődleges célunk volt, hogy a térség kiemelt minőségű, legjobb szőlőfajtáiból állítsuk elő borainkat. A fehér és rosé borok nagy része reduktív technológiával készül, aminek következtében gyümölcsösek és üdék. Az ezerjónk készül fahordós változatban is. Ez a régi magyar szőlőfajta városunk fő fajtája, zászlós bora. A Cserszegi Fűszeres és Irsai Olivér, Generosa egyre népszerűbb hungaricum fajták, mindkettőnek finom muskotályos illata és íze van. Kiemelkedő évjáratokban készítünk késői szüretelésű desszertbort is ezerjóból és cserszegi fűszeresből.

Választékunkban megtalálhatók a világfajták is, mint például a Sauvignon Blanc, Rajna Rizling, Cabernet Sauvignon-Franc, Merlot. Kékfrankos Rosénkra jellemző a fehér borok üdesége és a vörösborok fűszerezettsége, amihez enyhe szénsavasság párosul, de cuvée rosénkat is könnyedség, gyümölcsösség jellemzi. A vörösborok hagyományos és a korszerű technológia ötvözésével, fahordós és barrique hordós érleléssel készülnek. Magas humusztartalmú termőterületekről szüreteljük a Kékfrankost, Merlot, Cabernet Sauvignont. Boraink kiemelkedő eredményeket érnek el a hazai és külföldi borversenyeken egyaránt.

A Frittmann Borászat élén a két jól ismert borász, István és János áll tulajdonosként és ügyvezetőként. A családi munkamegosztás szerint a szőlészetért az idősebb testvér István felel, aki a palackozót és a logisztikát is felügyeli. János irányítja a borászatot, a kereskedelmet, illetve a marketinget is felügyeli. Természetesen minden fontos kérdésben konzultálnak és ezekbe a döntési folyamatokba a borász végzettségű fiúkat is bevonják.

Frittmann János és István a végzettsége révén otthon van az erjesztés technika minden területén, de elsősorban szőlész-borásznak tekintik magukat. Mind a ketten élelmiszeripari szakközépiskolát végeztek, Nagykőrösre jártak a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolába. Mivel már a szülők és nagyszülők is főállásban szőlővel és borral foglalkoztak, már gyerekkoruktól beleivódott a két fiúba a szőlő és a pincemunkák minden mozzanata. János 1982-ben kezdett önállóan szőlővel és borral foglalkozni a szülői szőlőbirtokon. 1987 óta dolgoznak közösen a testvérével, Istvánnal magánvállalkozóként, majd 1998 óta kft. formában. Azóta az egész család szerepet vállal a szőlész-borász te tevékenységben.

Frittmann Jánosné Ella és Frittmann Istvánné Márti a borászat vendéglátó, marketing és irodai munkáját segítik. Mindketten ott szolgálnak, ahol a legtöbb ügyes kézre, figyelemre van szükség. Fesztiválokon, kitelepüléseken, otthoni borbemutatókon, szakmai összejöveteleken szorgoskodnak fáradhatatlanul.

Jánosék fia, Frittmann Tamás a Corvinus Egyetem szőlész-borász Szakán végzett, a családi vállalkozásban borászként dolgozik. A borászati, és pincei munkálatok felügyelete, koordinálása, a Frittmann Shop felügyelete a feladata. Ezen felül pedig a partnerekkel való kapcsolattartást és a kereskedelem egy részét végzi.

Istvánék fia, Péter is a Corvinus Egyetem szőlész-borász szakán végzett, a vállalkozásban borászként és projekt managerként tevékenykedik, a Junibor aktív tagja. Hozzá tartozik a termékfejlesztéssel kapcsolatos munkálatok lebonyolítása és integrálása a meglévő rendszerekhez. A szervezeti működés összehangolása, belső működési gyártástechnológiai rendszer fejlesztése. A két fiatal fiú megosztva végzi a borok készítését az anyagbeszerzések lebonyolítását, a kiszállítások ütemezését és a termeléssel való összehangolást, illetve a borkóstolókba, kóstoltatásokba segítenek be.

A családias jelleghez szorosan hozzátartozik, hogy a borászat udvarába betérő látogatót valahogy mindig egy családtag fogadja. A család két ága ezen az ősi birtokon lakik szimbiózisban a borászati vállalkozással. A számtalan elfoglaltság mellett mindig van valaki, aki az alkalmazottak mellett jelen van, fogad, tájékoztat, bort kínál, vendégül lát. A gazdaságosan kialakított, több házhelynyi központban jól elkülönülnek ugyan a családi és a borászati felségterületek, mégis az az érzése az embernek, hogy itt minden családtag mindent megtesz a közös sikerért.”

Hálás köszönet a szeretetteljes vendéglátásért, tájékoztatásért!

                                               Természettudományos szakkör diákjai és Dudásné Kovács Erika

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram