
„Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.” (Ám 4,13)
„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!” (Jel 19,6b)
Mai Ószövetségi igénk Isten hatalmáról és nagyságáról szól. Ámózs próféta bemutatja, milyen hatalmas az Úr. Elmondja mi mindent teremtett, a hegyeket, a szelet, a hajnalt és az alkonyatot, vagyis minden, amit látunk és hallunk a természetben, az Ő alkotása. Ő az élet forrása és fenntartója. Tudtunkra adja azt is, hogy ezekben a csodákban Isten megmutatja számunkra önmagát, hogy közel van, szól hozzánk, mert velünk akar kapcsolatban lenni, szeret bennünket. Jó, ha mindig emlékezünk arra, hogy Isten a Seregek Ura, akinél nincs lehetetlen. Nemcsak a világmindenséget irányítja, hanem a mi életünket is. Igaz néha úgy érezzük, mintha elfelejtett volna bennünket, és kísértésünk van saját erőből megoldani a dolgokat, még akkor is, ha ezzel rossz útra lépünk. De Isten soha nem felejt el bennünket! Azt kéri, hogy bízzunk benne, mint a gyermek a szüleiben. Ő minden nap ad erőt és segítséget, pont annyit, amennyire aznap szükségünk van. Ezért nem kell félnünk a jövőtől, mert Isten szeretete és gondoskodása minden nap velünk van.