Határtalanul 2016

Feltöltve: 2016. április 21.

Erdélyben jártak a soltvadkerti diákok

 

Április 4-8. között a soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola és AMI 7. évfolyamos diákjai közül 50 fő a „Határtalanul!” pályázatnak köszönhetően Nagyenyed és vidékével ismerkedhetett meg.

Az utolsó nap kivételével az egész utat kellemesen jó, meleg idő kísérte.

A programba foglaltaknak megfelelően az oda út napján megkoszorúzták Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén, majd Déva várából szemlélték meg a gyönyörű vidéket. A különböző helyeken a diákok kiselőadásokat tartottak minden egyes alkalommal.

Másnap a nagyenyedi kollégium 6. évfolyamos diákjai vették pártfogásba soltvadkerti társaikat. A kollégium megtekintése és az órák látogatása (irodalom, történelem, földrajz, fizika) után a város bemutatásában jeleskedtek a helyi diákok, majd családokhoz látogattak el a vadkertiek. Sajnos a kollégiumban található dokumentumtárat és a természetrajzi múzeumot csak részben sikerült megtekinteni, mert felújítási munkálatok zajlanak az épületben.

Harmad nap Bethlen Gábor fejedelem „fővárosát”, Gyulafehérvárt látogatták meg. Majd egy nagyot túráztak a Remetei sziklasorosban, miután megtekintettek egy ortodox kolostort, mely teljes mértékben önellátásra van berendezkedve. Hogy egyik kollégánkat idézzük „sajnos nem sikerült a szorost teljes szorosságában megtekintenünk”. Ugyanis kötött volt a program és időben vissza kellett érni Enyedre. A kollégium tornatermében a vadkerti diákok saját készítésű videón mutatták be városukat a helyieknek. Ezt követően Táncház volt, mely program a népszokások, néphagyományok megismerését segítette elő.

Negyedik nap alászálltak a mélybe fiataljaink. Látogatást tettek a tordai sóbányában. Tizenhárom emeletnyi mélységben, egy óriási üregben közel egy órát töltöttek el, ahol lehet csónakázni, tekézni, pingpongozni, stb. Innen Torockóra mentek, ahol „kétszer kel fel a nap”. Megcsodálták Székelykő hatalmas tömbjét, majd sétáltak a főtéren és megnézték a helyi néprajzi múzeumot is. A napot búcsúest zárta. Utolsó nap mielőtt hazafelé vették volna az irányt, ellátogattak Mátyás király városába, Kolozsvárra. Nagy nehézségek árán sikerült a buszról leszállni és a város nevezetességeit megtekinteni. Erdélyi utazásukat Nagyváradon zárták. Fáradtan, de élményekkel telve tértek haza diákjaink.

7-es osztályfőnökök

 

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram