Iskolába hívogató - 2025. március

Feltöltve: 2025. március 11.

Az iskolába hívogató programsorozatunk utolsó alkalmához érkezett 2025. 03. 18-án.

Ekkor a leendő tanító nénik várták az érdeklődőket játékos foglalkozásokra.

Udvarhelyi Attila főigazgató úr köszöntötte a megjelenteket, majd Hollós Ágnes főigazgató helyettes tájékoztatást adott a beiratkozás időpontjairól, a gyermekek testnevelés felméréséről, és arról, hogy fogadóórákat tart az óvodákban. Ezenkívül arra kérte a szülőket, hogy az interneten kiküldött kérdőívet mindenki töltse ki annak érdekében, hogy az iskola és a szülők együttműködése hatékonyan tudjon megvalósulni.

A megjelent kisgyerekek három csoportba rendeződve, körforgás-szerűen vettek részt sakkos, figyelemfejlesztő és táblajátékos-énekes programon.
A mozgásos foglalkozáson a tanuláshoz nagyon fontos mozgáskoordináció és a figyelem fejlesztése került a középpontba.
Sakkon a gyerekek beléphettek a sakkpalota csodálatos mesevilágába, ahol játékos feladatokat oldhattak meg. Különböző próbák során végül varázslókká is válhattak.

A harmadik helyszínen a síkbeli tájékozódás, állítások igaz-hamisságának eldöntése, rajzolás és állatos mondókák, énekek éneklése volt a feladat.

A gyerekek lelkesen, jókedvűen, aktívan vettek részt mind a három foglalkozáson. Az eleinte bátortalan gyerekek és feloldódtak a játék hevében.

Kőszeginé Marosi Judit

Mészárosné Bélteki Mónika

Bezsenyi Orsolya

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram