KÖRNYEZETTUDATOSSÁG MÁR GYEREKKORBAN? IGEN!!!

Feltöltve: 2023. március 27.

Az elmúlt hetekben (2023.02.26-03.04. és 03.12-03.18 között) iskolánk 22 tanulójának nyílt lehetősége arra, hogy az Erasmus + program keretében természettudatossági projektben vegyenek részt Lindauban. Lindau városa a Bodeni-tó partján fekszik, amelyet négy német nyelvű ország is határol, így bármerre is indultunk kamatoztathattuk idegen nyelvi tudásunkat. Már az utazásunk során is környezetbarát módot választottunk, ezért vonattal tettük meg a közel 1000 kilométert.

A projekt megvalósításában a Dialoge Bodensee Sprachschule segített bennünket, akik nagyon változatos programokat szerveztek számunkra. A Dialoge iskola Facebook és Instagram oldalán is olvashatunk híreket és láthatunk fényképes beszámolókat a projektünkről. A hét során a Freie Schule Lindau iskola tanulóival együttműködve ismerkedtünk meg Németország környezetpolitikai elveivel, miközben kiváló lehetőségek adódtak a német nyelv gyakorlására is. A program résztvevői német vendéglátó családoknál voltak elszállásolva, így a német családok mindennapjait és szokásait is megtapasztalták, együtt étkeztek velük, együtt töltötték el az estéket. A gyerekek minden nap önállóan, tömegközlekedéssel jutottak be az iskolába, amit ügyesen megoldottak.

Délelőttönként különböző témákkal ismerkedtek meg, mint például a Bodeni-tó egy-egy természeti jellegzetességével, illetve természetvédelmi problémájával, a német hulladékgazdálkodással és újrahasznosítással, a terméketlen területek felhasználási lehetőségeivel, az erdő és víz mint élettér jelentőségével. Talán az egyik legjobb élmény az volt, amikor saját magunk készítettünk vajat és sajtot, amit utána jóízűen el is fogyasztottunk. A német természetvédelmi hatóság szakemberei által vezetett túrákon, illetve madármegfigyeléseken a gyakorlatban is láthattuk, milyen sok mindent tesznek a német emberek környezetük megóvása érdekében. Ebben a szellemben vettünk rész szemétszedési akciókban is kint tartózkodásunk alatt. A délelőtt elsajátított ismeretekről délutánonként egy kis német nyelvű előadást kellett készíteni és előadni, természetesen németül. Majd minden nap egy kis kulturális kirándulás következett, hogy megismerjük a környék főbb látnivalóit is. Így jutottunk el a Ravensburgi játékmúzeumba, a Zeppelin Múzeumba, a dornbirni Inatura természettudományi múzeumba, és a környékbeli hegyekre, ahol végre élvezhettük a hó adta örömöket is.

A Németországban eltöltött hét alatt rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk, megismerkedhettünk számos környezettudatossági jó gyakorlattal, amelyet itthon Magyarországon is alkalmazhatunk.

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram