Mesevilág profin németül

Feltöltve: 2020. december 17.

 

Mesevilág profin németül

Mesevilág profin, németül Youtube link

  Egy komplett színházi előadást játszottak el a német nemzetiségi nyelvet tanuló harmadikos diákok az év utolsó hetében Mihókné Rácz Renáta szaktanár vezetésével. A projektzáró ünnepségen hatalmas lelkesedéssel dolgozták fel a „Die kleine Raupe Nimmersatt” (A folyton éhes kis hernyó) című mesét. Először mesekönyvet készítettek a meghallgatott történetről, majd egy gyermeki profizmussal jellemezhető bábelőadást tartottak. A bábszínház elkészítésében Furákné Tóth Ildikó művészettanár segédkezett a csoportnak, a háttereket és a bábokat pedig maguk a gyerekek alkották meg. A színházi előadás kiemelt része volt a zene, mellyel nemcsak színesítették a történetet, hanem különös élményszintre emelték azt.

-          Intézményünkben korábban nagy sikerrel zajlott a Katona Klára által kidolgozott „ A zene a mindennapokban” elnevezésű szakmai program, melynek keretén belül vásárolt zenei eszközöket szólaltattak most meg a diákok. A ritmushangszereket nagy gondossággal és előszeretettel használjuk az órákon – avatott a részletekbe a tanárnő. A projektzáró órán a gyerekek komplett színházi légkört teremtettek meg: operatőrrel, világosítóval, fényképésszel, díszlettervezőkkel, zenei aláfestésben jeleskedő háttérzenészekkel, valamint színészekkel, természetesen mindezt németül. A rendhagyó németóráról felvétel készült, mellyel a bodelshauseni testvériskola diákjait, tanárait illetve a harmadikos „alkalmi bábszínház” alkotóinak szüleit ajándékozzák meg a részvevők.

 

 

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram