Egész pontosan 60 és 800 méteres síkfutás, távolugrás, valamint 4X200-es váltó. Nagy volt a tolongás, hogy ki kerüljön csapatba, de végül összeállt a korosztályonként négy-négy lány, fiú (plusz egy titkos favorit) összesen 17 fő a hetedik-nyolcadik évfolyamból. Hogy a győzni akarás, vagy aznap nincs tanulás játszott-e döntő szerepet e páratlan buzgalomban, bevallom nem jártam utána, bár sejtéseim azért vannak.

Hamar kiderült, mások is tudják mi fán terem az atlétika. Úgy voltak gyorsak, és ugrottak hatalmasat, mint akciófilmekben a látványelem. Viszont mi vadkertiek a tudás birtokában, miszerint - nem a győzelem, hanem a fontos - rutinból mentünk a kihívásnak. Egy hozzá nemértő laikus azt gondolná, egyik versenyzőnk lemaradt a döntőről, pedig csak hagytuk érvényesülni az ellenfelet. Néhány fogalom új értelmet kapott. Példának okáért elrajtolni rajtgépből egy dolog, ám „kirajtolni” már egészen más kategória. Aztán ott volt a váltóbot, amit ránk sóztak! Tömör fának látszó ólomnehezék, szemben a többiek súlytalanjával. Ám hiába minden hátráltatás, a 800 egyénit az a versenyzőnk nyerte, akit majdnem itthon hagytunk (titkos favorit). Szereztünk még bronzérmet távolugrásban, negyedik és pontszerző helyeket a többi számokban. Nyolc csapatból úgy lettünk ötödikek, hogy két korosztályban nem is indultunk. Kedvenc versenytársaknak a „Toppos NY. O. M. I. K. nevű együttest zártuk szívünkbe, látványosan egyforma mezüknek köszönhetően, melyet előttünk beérve csillogtattak állandó jelleggel. (nem sikerült kitalálni, mi lehet a rövidítés jelentése - amúgy ők kezdték)

Az aranyérmet Zsikla Dominika, a bronzot Kovács Kristóf nyerte!

Ahogy fentebb céloztam rá, ami igazán „fontos”, hogy végig egymást segítve-biztatva, jól érezte magát mindenki.