Nyitott szakkör a természettudományok népszerűsítéséért

Feltöltve: 2024. október 14.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Nyitott szakkör programsorozat a természettudományos szakkör részeként, a természettudományos tehetséggondozás támogatásáért. A tervezett 6 foglalkozásból az elsőt 2024. 10. 02-án tartottuk, ahova iskolánk tanulói mellett volt diákjaink, a Bócsai Boróka Általános Iskola érdeklődő ötödikesei és a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola nyolcadikos szakkörösei is ellátogattak.

A 2 órás foglalkozás során összenyomtuk a levegőt, változtattuk a víz halmazállapotait, szublimáltattunk jódot.

Kísérleteztünk állati dolgokkal: vizsgáltunk záp- és friss tojást a sűrűségük szerint, majd utóbbit lebegtettünk sós vízben. A tojás meszes héjára öntöttünk ecetet, ill. sósavat, megfigyelve ezzel a fejlődő szén-dioxid gázt. Voltak az ecetnek áldozatul esett „csupasz tojások”, „gumicsontok” és a kalcium-karbonát változatos megjelenési formái is: strucctojás, mészkő, márvány, korall, csigaház, kagylóhéj. Összehasonlítottunk agancsot tülkös szarvval, megvizsgáltuk a mosdószivacsot és a madárpók kültakaróját is.

A növények közül a paratölgy szárát, termését néztük meg, majd a lilakáposzta indikátor színváltozásait Nagy Nóri volt tanítványunk mutatta be és magyarázta el.

Az utolsó fél órában előkerültek a Cartesius búvárok és a mikroszkópok. Különböző típusú, megvilágítású, nagyítású eszközöket próbálhattak ki a gyerekek és ismerkedhettek meg közben növényi és állati szövetekkel. (DKE)

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram