Nyitott szakkör

Feltöltve: 2021. október 18.

Természettudományos szakkör „lazító” programjai – Nyitott szakkör

„Kémia a mindennapi életünkben” címmel Nyitott szakkörre hívták az érdeklődőket a természettudományos szakkör tagjai 2021. október 12-ére - az NTP-MTTD-20-0150 pályázatnak köszönhetően.

A programban szerepeltek a szakkörösök által párban bemutatott kedvenc kísérletek, de akadtak olyan vállalkozó szellemű gyerekek is, akik kerestek eddig el nem végzett látványosságot. Az előző években megtartott Nyitott szakkörökön még nézőként részt vett, most már 8-os tanulók is jelentkeztek, hogy szeretnék magukat megmérettetni és választott kísérletüket megosztani a kisebbekkel. A látogatók kipróbálhattak néhány egyszerűbb tanulókísérletet és természetesen voltak olyanok is, melyek csak tanári bemutatóként voltak láthatók. (DKE)

Kísérleteink:

1.      Égő, de el nem égő papír

2.      Alkoholrakéta

3.      Vörös borból fehér bor

4.      Fekete kígyó

5.      Lávalámpa

6.      Cukor hevítése, cukor égése

7.      A tömény kénsav vízelvonó tulajdonsága (papírral, cukorral)

8.      Alumínium reakciója jóddal

9.      Cink reakciója kénnel

10.  Magnézium és hidrogén égése

11.  Lilakáposzta indikátor

12.  Sósav-szökőkút, ammónia-szökőkút

13.  Izzó papír

14.  Vízbontás elemmel

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram