rövid összefoglaló

Feltöltve: 2021. május 10.

Rövid összefoglaló a természettudományos tehetséggondozó szakkör eddigi munkájáról

A nyertes NTP-MTTD-20-0150 pályázatnak köszönhetően a 6.b osztállyal folytathattuk a tavaly megkezdett szakköri munkát „Természettudományos tehetséggondozás – kémia mindennapi életünkben” címmel.

A 30 alkalomból (60 óra) álló program a természettudományos tantárgyak tananyagaira épül, a körülöttünk lévő anyagokkal, folyamatokkal, jelenségekkel, problémákkal ismerkedhetnek meg a gyerekek életkoruknak megfelelően. A tananyagban is szereplő témák közül többet „boncolgattunk” bővebben, mélyebben, észrevétlenül – mindezt kísérletezés, feladatsor megoldása, ppt és/vagy tabló készítése, egyszerű számítások elvégzése közben. A körbejárt témák között voltak az anyagok kölcsönhatásai, fizikai és kémiai változásai, mérések, az ember szervezete és egészsége, a levegő, a víz és a Föld szennyezése, védelme. Bekapcsolódtunk az Európai Hulladékcsökkentési Hét projektbe is, melyben a 7-8. évfolyamosok is aktívan részt vettek.

A járványügyi helyzet miatt a szakköri foglalkozások sorrendjén, megvalósításán módosítani kellett. Bár 5 foglalkozás csak online lett megtartva, de a felsősöket részben vagy egészben bevontuk a választható feladatokba a Víz világnapja, Föld napja, és a Káros szenvedélyek, szenvedélybetegségek témákban. A 2 jeles naphoz kapcsolódó kiállítást, versenyt, és azok eredményhirdetését május 10-e után szeretnénk megrendezni. Az online foglalkozásokat jelenléti oktatás keretében ismételni fogjuk.

Sajnos a Kutatók éjszakája Kiskunhalason elmaradt 2020. szeptember végén. A 4 tervezett üzemlátogatásra, a hátralévő szakköri órákra (pl. a népszerű Nyitott szakkör és Egészségnap), valamint a lazító programelemként vállalt Családi napra és a 2 napos tanulmányi kirándulásra később kerül sor az eredeti időpontnál. Mivel ezek a szakköri program legjobban várt, legizgalmasabb elemei, reméljük, hogy ezeket minél hamarabb meg tudjuk valósítani.

 

                                                                                   Dudásné Kovács Erika

                                                                       Pályázatíró, megvalósító, szakkörvezető

  

                 

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram