

Örömmel és izgalommal telt meg iskolánk az idei tanév utolsó Iskolanyitogató programján. A leendő első osztályos kisgyermekek három csoportban, változatos és élményekben gazdag foglalkozásokon vehettek részt, ahol játékos formában ismerkedhettek meg az iskolai élettel.
Játékos kalandozás a Sakkpalotában
Az egyik csoport egy különleges utazásra indult a Sakkpalotába. A gyerekek megismerkedtek Hopp Huszárral és barátaival, majd zenés mozgásos feladatok során fedezték fel a sakk-babzsákok világát. A bábok segítségével alaposan szemügyre vették az évszak-táblák apró részleteit, a foglalkozás végén pedig Vendi vezér vidám játéka csalt mosolyt minden kis résztvevő arcára.
Mesés kaland Brumi mackóval
A másik csoport varázslatos mesevilágba csöppent, ahol Brumi mackó készült az iskolába. A gyerekek lelkesen segítették őt a különböző próbák teljesítésében. Dr. Dibi Dob varázsmozdulatai elűzték a kezdeti félelmeket, így kezdődhetett a közös kalandozás. A program során „Varázsujj próba”, „Varázsceruza küldetés”, barangolás a „Hangerdőben”, számolgatás, Mackótánc és sok vidám játék várta az óvodásokat.
Tavaszi kaland Csibe Csillával és Bari Bécivel
A harmadik csoport Csibe Csilla és Bari Béci történetén keresztül fedezte fel az iskola világát. A tavaszi réten játszadozva egy titokzatos kapuhoz érkeztek, amely mögött az iskola, a tudás otthona tárult fel előttük. A gyerekek mondókákkal kísért mozgásos játékokban, „láthatatlan labdázásban”, színes és szórakoztató feladatokban vettek részt. Felébresztették Lusta Jancsit, játszottak a szavakkal és a színekkel, tavaszi virágokat is számolgattak. Végül közösen húsvéti tojást is festettek.
A gyerekek nagy átéléssel vettek részt a programokon, énekeltek, mozogtak, meséket is hallgattak ezen a délutánon. Reméljük az ajándékba adott könyvjelző, minden este belekerül otthon, az elolvasott mese oldalára!
Az Iskolanyitogató program célja, hogy a gyermekek számára barátságos, élményekkel teli módon mutassa meg az iskola világát, és segítsen az óvoda–iskola átmenet megkönnyítésében.
Bízunk benne, hogy a közösen átélt vidám pillanatok után a kisgyermekek örömmel és kíváncsian várják, hogy szeptembertől már iskolásként térjenek vissza hozzánk.














