Nyári tábor

Feltöltve: 2014. szeptember 17.

Nyári táborozás a DSE szervezésében

 

Erzsébet tábor (Zánka)- élményeim

   Ebben az évben, augusztusban, Zánkán tölthettünk 5 napot. 5 pedagógus és 50 gyerek vehetett részt különböző érdekes programokon.

    Az utazás a vonattal jól telt, mindenki vidám és kissé türelmetlen volt, hogy mikor érünk már oda. Amikor a táborba értünk, volt egy kis időnk, hogy berendezkedjünk, ezután a főtérre kellett mennünk a tábori megnyitóra, ahol meghallgattuk a himnuszt és felvontuk a zászlókat. Majd mindenki örömére egy diszkó következett, nagyon jót mulattunk, táncoltunk. Első és második nap is strandoltunk, hiszen gyönyörű volt az idő és ennek mindenki örült. Az azt követő napokon viszont esett az eső. Ez sem volt olyan nagy baj, mivel így csúsztak a programok, (pl.: a tábori olimpia) és így több szabadidőt kaptunk. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen sok szabadidőnk volt, így jobb kedvvel tudtuk megoldani a feladatokat. Volt Erzsébet- vetélkedő, kérdőív a botanikai tanösvényről, táborismereti vetélkedő (ami szerintem nagyon jó ötlet volt, mert ezek után mindent tudtunk, hol van, nehezebb volt eltévedni) és még sok más. Egyik nap még egy együttes is zenélt nekünk (Kolompos együttes), ott énekeltük és mutogattuk az ismert dalokat. Táncházban is volt részünk, ahol a fiúknak fel kellett kérniük a lányokat. ˝Mobil kalandparkot˝ is létesítettek nekünk játékokkal, ahol pontokat lehetett szerezni. Minden csapatunk nagyon jól szerepelt. Egyik nap a Zánka nevű hajóval hajókáztunk, megcsodálhattuk a tájat, és mint kiderült, ez egy régi luxushajó volt. Szabadidőnkben lehetett tollaslabdázni, focizni, röplabdázni, frizbizni, ping-pongozni, és persze azt csinálhattuk, amit szerettünk volna, de a táborszervezők is biztosítottak különböző foglalkozásokat nekünk. Nagyon sokat nevettünk, szórakoztunk. A táborban voltak még Horvátországból, Vajdaságból, Erdélyből is gyerekek, akikkel össze tudtunk ismerkedni. Az időpontokat nagyon szigorúan be kellett tartanunk, ami hellyel-közzel sikerült is. Az étkezések is rendben zajlottak. Sajnáltuk, hogy idén nem vihettünk bicikliket, én tavaly is voltam, és szívesen bicikliztem volna, de így is jó volt. A fiúk nagyon ügyesek voltak, ugyanis a tábori olimpián foci meccset játszottak a kijelölt csapatokkal, és a 12 év feletti korosztályban másodikak lettünk. Nagyon büszkék voltunk rájuk, szurkoltunk is nekik. Még sok díjat elhoztunk a különböző vetélkedők eredményeként. Hazafelé  a Mc Donald’s-ba kaptunk innivalót, hamburgert, és hozzá sült krumplit. Nagyon örültünk neki, mindenkinek jól esett.

   Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy sok élménnyel gazdagodtunk, én akár már most szívesen megismételném. Összességében szerintem jól viselkedtünk, sok mindent köszönhetünk tanárainknak-Grószné Havasi Rózsa, Nyúlné Forgó Mária, Hegyiné Szanádi Adrien, Mihókné Rácz Renáta és Dudásné Kovács Erika tanár néniknek-, akik felelősséget vállaltak értünk.

 Köszönjük!

A táborozók élménybeszámolóit összeszerkesztette: Mihók Petra 8.b

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram