„Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” (⁠1Sám 3,9b)

„Jézus mondja: Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (⁠Mt 7,24)

Sámuel még kis gyermek volt, amikor Isten megszólította őt. Egyik éjszaka, amikor Sámuel a templomban aludt. Háromszor is hallotta, hogy valaki a nevén szólítja, és mindannyiszor Élihez, a tanítójához ment, mert azt hitte, ő hívta. Éli azonban megértette, hogy Isten akar beszélni a fiúval, ezért ezt mondta neki: „Menj, feküdj le, és ha megint szól, ezt mondd: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Sámuel megtanulta, hogy nemcsak meghallgatni kell valakit, hanem figyelni is arra, aki megszólít. Isten ma is sokféleképpen szól hozzánk. Szól az Igéjén keresztül, és szól akkor is, amikor a teremtett világ szépségét, rendjét és törékenységét látjuk. A Teremtésvédelmi hét során talán mi is egy kicsit jobban figyeltünk arra, amit Isten ránk bízott. Láttuk a vizet, amely életet ad, a földet, amely táplál, a növényeket és az állatokat, amelyekkel együtt élünk ezen a világon. Rácsodálkozhattunk arra, milyen gazdag ajándékot kaptunk Istentől. De a teremtett világ nemcsak azért fontos, mert szép és hasznos. Arra is emlékeztet bennünket, hogy a Teremtője bennünket is felelőssé tett érte. Ezért fontos kérdés meghalljuk-e, amit Isten mond, üzen a számunkra. Sámuel válasza legyen a mi válaszunk is: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”