Tanulmányi kirándulás az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-be

Feltöltve: 2023. február 3.

Az NTP-INNOV-22-0238 pályázatnak köszönhetően 2023. 02. 03-án lehetőségünk nyílt az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-be ellátogatni.

A tanulmányi kirándulás a Tájékoztató és Látogató Központ megtekintésével kezdődött, ahol érdekes, tartalmas tájékoztatást kaptunk kísérőnktől. A lényegre törő, nyolcadikosoknak megfelelő ismeretekkel, tanultakkal kiegészített tárlatvezetés során többször volt lehetőség kérdezni és az elhangzottakhoz kapcsolódó, emlékeztető kérdésekre válaszolni. A gyerekek nagy figyelemmel hallgatták az információkat, ügyesen és mindenre tudták a megoldást, végül a megszerzett tudás és a helyes válaszokért járó dicséret mellett apró ajándékokkal is gazdagodtak a látogatás végén.

Utunk az Atomenergetikai Múzeumban folytatódott, ahol kihelyezett fizikaórának lehettünk aktív résztvevői. Az elektromosság, a mechanika, a hőtan, a halmazállapot-változások témakörökhöz kapcsolódó látványos kísérletek mindenkit ámulatba ejtettek.

A program végül múzeumi tárlatvezetéssel zárult, ahol sok, a mai gyerekek számára ismeretlen berendezést, eszközt tekinthettünk meg és hallhattunk ezekhez kapcsolódó érdekes történeteket.

A tanulmányúton szerzett ismereteket, tapasztalatokat mindenki kamatoztatni tudja további fizikai, kémiai tanulmányi során.                                          Köszönjük a lehetőséget! (DKE)

A tanulmányi kiránduláson készült képek az alábbi linken tekinthetők meg:

https://drive.google.com/drive/folders/1Cr952lhBiPlRuqq_NVWSjjtl76g9_U5t?usp=share_link

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram