Természettudományos szakmai fórum

Feltöltve: 2025. március 3.

Iskolánk Természettudományi munkaközössége szakmai fórumot szervezett a környékbeli középiskolák és általános iskolák biológia, fizika, földrajz és kémia tantárgyakat tanító kollégái számára.

A rendezvény célja, témája az volt, hogy feltérképezzük melyek a középiskolák – gimnázium, technikum, szakképző iskola – elvárásai az általános iskolai természettudományos oktatásával és a tanulók tárgyi ismereteivel szemben a középiskolai tananyag követelményeinek tükrében. A plenáris beszélgetés során lehetőség nyílt a különböző oktatási szinten tanító pedagógusoknak a szakmai párbeszédre, a tapasztalatcserére, a kihívások és nehézségek megvitatására, az együtt gondolkodásra, a különböző iskolák közötti együttműködés megerősítésére.

Köszönjük a KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum, a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola, a Bócsai Boróka Általános Iskola és a II. János Pál Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézménye kollégáinak, hogy hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez.

A vélemények megosztásával, a gyakorlati tapasztalataik átadásával tisztázhattuk a természettudományi tantárgyak helyét, szerepét, s hogy mely képességek fejlesztésére, ismeretanyagok megtanítására érdemes a hangsúlyt fektetnünk az általános iskolai oktatásban.

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram