Tirol2014

Feltöltve: 2014. szeptember 5.

Német nyelvi tábor Tirolban (2014.07.20 - 07.26.)

Idén már negyedik alkalommal sikerült nyelvi tábort szerveznünk 34 gyermek részvételével Ausztriában. A soltvadkerti gyermekek mellett voltak bócsaiak és kiskőrösiek is.

A helyszín a csodálatos Tirol volt. Szállásunk a Walchsee tó partján, iskolánk pedig a meseszép Kufsteinban volt, melynek várában számos magyar is raboskodott.

Oda felé vezető úton megnéztük a Red Bull Hangar-t Salzburgban, ahol helikoptereket és versenyautókat is láttunk, többek között Vettel Toro Roso-ját, amivel első világbajnoki futamát nyerte az olasz nagydíjon 2008-ban.

A délelőtt mindig az iskolában telt, ahol 2 csoportban anyanyelvi tanárokkal tanulhattak a gyerekek. A német nyelvet nem az osztályterem falain belül, hanem igazi nyelvi környezetben élhették meg a gyermekek, és kamatoztathatták, illetve fejleszthették idegen nyelvi kompetenciájukat.

A tanulás mellett persze jutott idő bőven kirándulásokra is. Megcsodálhattuk Kufstein városát az Inn folyóval, ami egy igazi kis ékszerdoboz a hegyek között. Hajókáztunk Herreninsel-re, ahol II. Ludvig bajor király kastélyát tekinthettük meg. Voltunk állatkertben, libegőztünk, boboztunk az Alpok lejtőin, ami igazán felejthetetlen élmény marad mindannyiunk számára.

Wattensben a meseszép Swarovski-világban jártunk, mely főleg a lányok számára marad emlékezetes. Innsbruckban egy síugró pályára mentünk fel, ahol már téli Olimpiát is rendeztek.

A fiúk számára is tartogattunk igazi csemegét: a péntek délelőttöt a müncheni Allianz Arénában töltöttük, ahol körbevezettek minket az egész stadionon. Voltunk a lelátón, a pálya szélén, a sajtószobában, öltözőkben, játékos kijáróban, ahol lejátszották nekünk a BL-indulót is. Néhány másodpercre igazi játékosnak érezhettük magunkat! Sőt még kapura is rúghattunk. No nem a pályán, hanem egy kis tornateremben.

Az Aréna után az Olimpiaparkba mentünk, fel a toronyba, ahonnan megcsodálhattuk egész Münchent. Utána a BMW-világ következett, ahol a legújabb autókba beülhettünk és a legújabb motorokra is felülhettünk.

Végül München belvárosában tettünk egy sétát, amit a Milka-csokivilágban tett vásárlásunkkal zártunk be.

Azt hiszem, ez az egy hét bővelkedett programokban. Kellemesen elfáradtunk, de a sok látnivaló és átélt csoda felejthetetlen marad mindannyiunk számára!

 

És most következzen néhány vélemény a résztvevő gyerekektől:

Nagy Lóri (4. oszt.): Engem nagyon lenyűgözött a BMW i8 formája. Az Allianz Arénában az jutott eszembe, hogy jó lenne látni az FC Bayern játékosait edzeni. Nagy élmény volt a Swarovski kristály kiállítás is. 

Tóth Petra, Tóth Gréta (5. oszt.): Ausztriában egy hetet töltöttünk életünkben először egy német táborban. Csodálatos vidéken, egy nagyon jó szállodában laktunk.A délelőtti tanulás után izgalmas programokon vehettünk részt . Élveztük a bobozást, a túrázást, a libegőzést. Nagyon tetszett az Olimpiai Park, a BMW kiállítás és a Red Bull hangár is. A kirándulás csúcspontja számunkra a Swarovski Múzeum volt, ahol csillogó kristályokban gyönyörködtünk. Felejthetetlen élmény a Bayern München hatalmas arénája is. Máskor is szívesen részt vennénk ilyen kiránduláson! 

Szécsényi Elizabet (8. oszt.): Én eddig két táboron vettem részt és mindkettő nagyon tetszett. Világszerte ismert helyeken járhattunk, ami elképesztő élmény volt. Azt hiszem, ezek a táborok mindannyiunknak maradandó élményt nyújtanak.

Szécsényi Katarina (6. oszt.): Nekem ez volt az első ilyen táborom. Nagyon tetszett és nagyon ajánlom másnak is. Olyan szép helyeken voltunk és olyan gyönyörű tájakat láttunk, amit itthon sosem láthatnánk. Nagyon köszönjük a tanárnőknek, hogy sosem unatkoztunk és mindig találtak ki nekünk valami elfoglaltságot.

Ótott-Kovács Zalán (5. oszt.): Nekem nagyon tetszett az Allianz Aréna a "Bayern München, arénája, mivel Bayern München szurkoló vagyok.  Kíváncsian nézelődtem a Red Bull hangárban.  Kerek szemekkel néztem a Swarovski kristályok csillogását.  És persze a kiállított BMW-k sem voltak rosszak! Nagyon jól éreztem magam.  

Ótott-Kovács Gábor (8. oszt.): Mint mindegyik tábor, az idei is nagyon jó volt. Nekem ez különösen tetszett az Alianz Arena miatt, mivel Bayern München-fan vagyok. Emellett a többi program is nagyon tetszett, nagyon jól éreztem magam, szeretnék jövőre is menni!

Kléh Emma(8. oszt.): Eddig három német táborban vettem részt, eddig sosem csalódtam. Nekem mindegyik program nagyon tetszett, ami különösen felkeltette az érdeklődésemet az az Alianz Arena, a Swarovski múzeum és a bobozás volt. Nagyon várom már a jövő évi táborozást.

Dudás Marci (6. oszt.): Én még eddig csak két táborban vettem rész, de nagyon jók voltak. Az idei kirándulásban főleg az Allianz Aréna, a Swarovski múzeum, a Milka Welt és a bobozás tetszett, de azért a többi program is nagyon tetszett. Jövőre is szeretnék menni! 

Schiszler Virág (6. oszt.): Én most voltam először az iskola által szervezett német táborban. Minden program nagyon tetszett, de Swarovski múzeum felülmúlhatatlan volt számomra. Az Allianz Arénáról rengeteg hasznos információval tértem haza. Nagyon tartalmas volt, szeretnék jövőre is menni!

Gszelmann Tamara (Bócsa): Nekem ez volt az első ilyen táborom. De minden nagyon tetszett. Amik a legjobban tetszettek az az Allianz Aréna volt és a Swarovski múzeum. Jövőre is el szeretnék menni!

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram