„Tiszta szívből, önként adakoztak az Úrnak.” (⁠1Krón 29,9b)

„Mivel földje volt, [József] eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé. ” (⁠ApCsel 4,37)

Új szabály lép életbe a suliba, a munkahelyeden. Mindenki hozza be a legkedvesebb tulajdonát, például a toltartóját, plüssét, az autóját, mobilját, tízóraiját, ebédjét és tedd egy közös asztalra, helyiségbe azért, hogy mindenki hozzáférjen amikor szüksége van rá. Eltudod ezt képzelni. Nincs enyém, hanem csak miénk van.

Az őskeresztény gyülekezetben pontosan ez történt, még legértékesebb dolgokat, mint házak és a földek is megosztották egymással, vagy azoknak árát adták a közösségnek. A hívők közösségében olyan hatalmas volt a szeretet, hogy szívükben és lelkükben egy voltak. Senki sem akart önző módon csak magának gyűjtögetni. Senki sem fordított el a fejét. Nem mondta azt: ez az övé baja, oldja meg.

Sajnos a világ ma arról szól, hogy ez az enyém, add vissza, én kaptam először, neked nem adok belőle. Isten családja nem így működik. Az igazi közösség ott kezdődik, amikor észrevesszük a másikat. Lehet, hogy nekünk nincs eladó földünk vagy házunk, de van egy uzsonnánk, amit megoszthatunk, van egy kedves szavunk a másikhoz. József példája azt mutatja meg, milyen az, amikor valaki nemcsak a saját világát nézi, hanem kedves másokhoz. Hiszen Isten közösségében az a leggazdagabb, aki ad, és ebben a közösségben senki sem marad egyedül a bajban.