TT Szakkör nyílt foglalkozás

Feltöltve: 2018. május 18.

A természettudományos szakkör nyílt foglalkozása

„Színes kémiai kísérletek magyarázatokkal, kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Kísérletek cukorral, mészkővel, tojásfehérjével, etil-alkohollal, orvosi szénnel, természetes és mesterséges indikátorokkal, kénnel és kénsavval.

Ujjlenyomat-kimutatás jóddal.

Mi történik az égetett mésszel, ha vízzel reagáltatjuk?

Gyere el, kísérletezz velünk!”

Ezen a címen és ezzel a beharangozással hirdették meg a természettudományos tehetséggondozó szakkör diákjai a plusz szakköri órát 2018. május 8-ára, melyet ők tartottak az érdeklődő gyerekeknek, tanároknak és szülőknek. Szabadon választhattak a tanév során megismert, elvégzett kísérletek közül, mindenki a hozzá legközelebb állót. Az előkészületek során újra felelevenítettük a kísérletek menetét, azok magyarázatait, a szükséges anyagokat és eszközöket. Mindezt egy rövid ppt-ben mindenki rögzített a saját kiselőadásához. Nagy igyekezettel készültek és még nagyobb izgalommal várták és élték át a „megmérettetést”. Megtapasztalhatták, milyen a sok kíváncsi, kérdező, természettudományok iránt érdeklődő gyerekek vagy a témához értő felnőttek előtt elmondani mindazt, amit az év során tapasztaltak, tanultak.

Nagy örömmel töltött el lelkesedés, amivel „bevállalták” a plusz foglalkozást; a tudás és a gyakorlat, amit a tanév során megszereztek; a kiállás, amit az „idegenek” előtt tanúsítottak. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen sokan vállalták a többlet munkát, nemcsak ezen a szakköri órán, hanem az egész tanév során, a versenyeken, és nem utolsó sorban a továbbtanulásnál.

Beérett az egész éves szakköri munka!

A szakkörön készült képek az alábbi linken érhetők el:

https://drive.google.com/drive/folders/1IDJian5JgrF6ggTxRW8gJzJJHU1b3Ycl?usp=sharing

 

Dudásné Kovács Erika (Természettudományos tehetséggondozó szakkör vezetője)

 

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram