Tudományok testközelből

Feltöltve: 2017. október 6.

Tudományok testközelből

A természettudományos kutatás rejtett titkaival ismerkedtek meg diákjaink a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumban szeptember 29-én megrendezett Kutatók Éjszakáján. Hogy miként jutottak el a vadkerti tanulók erre a neves eseményre, erről kérdeztem Dudásné Kovács Erika tanárnőt, a diákok felkészítőjét.

Részt vettünk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Nemzeti Tehetségsegítő Program NTP-MTTD-17 pályázatán, melyben tehetséges fiatalok matematikai, természettudományos, digitális kompetenciáinak erősítését segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programok megvalósítását támogatták. Iskolánk 1.600.000 Ft támogatásban részesült, melyet a természettudományos szakkör megvalósítására, illetve folytatására, az ehhez szükséges vegyszer- és eszközbeszerzésre, üzemlátogatásokra, szakmai programokra (Egészségnap, Kutatók éjszakája, tanulmányi kirándulások felsőoktatási intézményekbe) fordítunk. Célunk a tehetségek kibontakoztatása; a természettudományos kompetenciák erősítése mellett a matematikai és a digitális kompetenciák fejlesztése; felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex program megvalósítása; természettudományos világkép kialakítása; az elméletben tanultak hasznosítása a mindennapi életben; a környezetvédelmi problémák felismerése, megértése.

A Szilády Áron Gimnáziummal együttműködési megállapodást kötött iskolánk. Nyertes laborpályázatuk keretében, a tavalyi mintára (20 tanuló, 1 kísérő, 5 természettudományos óra/alkalom) idén 1 alkalommal tudunk a projektbe bekapcsolódni az első félévben, de további 3 természettudományos napot biztosítanak számunkra a második félév folyamán. Mivel diákjaink már korábbi években is remekül érezték magukat a hasonló, kis kutatókat megszólító rendezvényen, most is jóval többen jelentkeztek, mint a természettudományos tehetséggondozó szakkörösök. Így egy nagy busszal mentünk – zárta szavait Dudásné Kovács Erika.

Mint ahogy azt a diákok elmondták, a házigazda intézmény frappáns programmal várta az érdeklődőket. Volt itt játékos gyógynövényismeret, Lego robot, Harry Potter képző, szappanfőzés. Maga az állomások elnevezései is sejtették, remek dolgokkal fogunk megismerkedni: Éjsötét árnyak, Szer-telenül, A vándormadarak nyomában, stb. A közel negyvenfős csoportot Reszlné Elek Henriette, Csápekné Deli Helga és Dudásné Kovács Erika kísérte.

                                                                                                          (Nagy Melinda)

Képek elérhetősége:

https://drive.google.com/drive/folders/1kQX5ttdG9kI-dXjPQ-nq1WcL6hNEgGPS?usp=sharing

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram