Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny

Feltöltve: 2018. január 24.
Rovat:

„Tudós Rektor” Természettudományi Csapatverseny

 A KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium rendezte meg Földi János egykori rektora emlékére a „Tudós Rektor” Természettudományi Csapatversenyt. A verseny célja a biológia és kémia tantárgyak tanulásának népszerűsítése, a tehetséges tanulóknak versenyzési és kísérletezési lehetőségének megteremtése, saját tapasztalat megszerzése, aktív szerepvállalás a tehetséggondozásban.

A versenyre 8. évfolyamos tanulók jelentkezését várták 2 fős csapatokkal biológia, kémia és Földi János élete témakörökben. Iskolánkból 7 csapattal neveztünk be a versenybe.

A két levelezős fordulót követően 6 csapatunk jutott a döntőbe Farkas Fanni - Csányi Csenge, Ótott-Kovács Zalán - Kuncz Ábel, Minda Eszter - Zsikla Anita, Tóth Gréta - Tóth Petra, Martin Dóra - Frittmann Laura, Somogyi Fanni - Kelemen Nikol tanulóinkkal.

Az elméleti és gyakorlati megmérettetésen izgalmas, interaktív feladatmegoldásokra került sor laborgyakorlattal, a 8-os tananyagokhoz kapcsolódóan, 2018. január 19-én délután a gimnázium Földi János természettudományi laboratóriumában. A döntőbe jutott valamennyi csapat eredményesen szerepelt. Az igazán jó hangulatú versenyen Farkas Fanni - Csányi Csenge a 2., Ótott-Kovács Zalán - Kuncz Ábel a 3. helyen végeztek és könyvjutalomban részesültek!

A verseny elérte célját, a diákok újabb élménnyel, tudással, tapasztalattal, ismeretekkel gazdagodhattak.

A versenyen készült képek az alábbi linken érhetők el: https://drive.google.com/drive/folders/13-Lt3eyNkXM0_yEmoGl0FKpaobQjUi6x?usp=sharing

Gratulálok diákjaimnak!       

Dudásné Kovács Erika (felkészítő tanár)

Friss híreink

Kérjük támogassa adója 1 %- ával a tanulói alapítványunkat!
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola Tanulóiért Alapítvány
6230 Soltvadkert, Bocskai u. 2.
Adószám: 18744657-1-03
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI | 6230 Soltvadkert, Bocskai út 2., telefon: +36 78/482-505
Tárhelyszolgáltató: Euro Bioinvest Kft.
crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram