Idén is remekeltek a soltvadkerti diákok a nagy múltú levelező matematikaversenyen, amelyet a KEVI szervezett Kiskőrösön. Elhozták az első és a második díjat is!
Kistérségi matematika verseny 1990 óta hívja megmérettetésre a környék iskoláinak 6-os, 7-es és 8-os tanulóit. Soltvadkertről minden évben vesznek részt gyerekek ezen a versenyen. Az ünnepélyes díjkiosztón elhangzott, hogy idén 7 település 9 iskolájából összesen 113 diák jelentkezett. Az eredményhirdetésen a köszöntő beszédben kitértek arra, hogy sajnos évről évre kevesebb gyermeket érnek el a versenyfelhívással. A fiatalok kevésbé szeretik a kifejtős, levezetős példákat, amelyekben a leginkább meg tud mutatkozni a matematika szépsége. Ehhez kapcsolódóan emelték ki, hogy a nyolcadik évfolyamon versenyzők közül a második helyezett dolgozata például "olyan gyönyörű, hogy kirakatban kellene mutogatni". Ezt a dolgozatot Frittman Eszter készítette, és ezzel második helyezettként végzett a versenyen, matematika tanára Gaálné Balázs Ildikó. A verseny végeredményét három dolgozat összesített pontszáma adta, két levelezős forduló és a zárthelyi utolsó dolgozat. Átlagon felüli eredménnyel, a legnagyobb összesített pontszámmal szerezte meg a méltó első helyezettnek járó elismerést és szép ajándékot a hetedik évfolyamon Hirsch Gergő. Gergő felkészítő tanára Reszlné Elek Henrietta tanárnő volt. A verseny soltvadkerti koordinátora Darócziné Mátrai Enikő tanárnő.
Büszkék vagyunk a soltvadkerti diákokra az elért eredményekért és a sok munkáért, amit ebbe fektettek!