Versmondó verseny az evangélikus iskolában

Hegedűs Géza a költészetről:

De mindenkor látomás,

látom én és látja más

lüktetése, ritmusa

lenge tánc vagy vad tusa

íme fülbe csendülő

zenebona lendülő

lélekké vált értelem

át időn és át teren

fényt árasztva magyaráz.

Ő a józanság s a láz.

„Verset mondani jó! Verset hallgatni is jó. Ezért vagyunk most itt valamennyien, mert szeretjük a KÖLTÉSZETET!”- ezekkel a szavakkal nyitotta meg november 9 -én pénteken délután a díszteremben Ocskóné Csabai Eszter ,a zsűri elnöke az iskolánkban tartott szavaló versenyt.

Valóban jó volt hallgatni Túrmezei Erzsébet, Reményik Sándor, Wass Albert és más híres költők verseit. Látva és hallva a gyerekeket egyértelművé vált, hogy értik a költők szavait.

Nagyon nehéz volt a zsűri dolga, hiszen csak felkészült és tehetséges gyerekek kerültek az osztályok vetélkedőjéről az iskolai versenyre.

Az  ötödik osztályosok közül első helyezést ért el  Szélig Attila , második  Májer Norina, harmadik Czinkóczki Virág lett.

A hatodik osztályosok közül Mihók Petra szerepelt legjobban, második Nagy Veronika, harmadik Tóth Veronika.

A hetedikesek között első helyezést nem adtak az ítészek, második Daróczi Dóra, harmadik Sípos Villő

Kamilla lett.

A nyolcadikosok már igazán komoly költeményeket szavaltak, nagyon színvonalasan. Kimagaslóan szerepelt Sípos Bíbor Klára. Második lett Krizsán Alex , harmadik Mezei Tímea.

Az egyik legmeghatóbb verssel  gratulálunk a résztvevőknek – Mihók Petra szavalta- ,és minden olvasónak ajánljuk,hogy olvassanak a hosszú téli estéken ők is verseket.

                                                                      Kern Árpádné    Gurzó Lászlóné  

Turmezei Erzsébet

 Hiába vár

Megint hazaindulok nemsokára
Nagy néma csend borult a kis szobára
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt
Nincs már ott aki eddig hazavárt.

Békülten mondom: elköltözött
Nem lakik többé az élők között
Óh hogy várt mindig
milyen nehezen szorongva leste
mikor érkezem
S amikor egyszer csak elébe léptem
Úgy felragyogott az a kedves két szem!

Pedig szolgálatom hívó szavára
Én olyan gyakran hagytam őt magára
És neki fájt minden búcsúvétel
Körültipegett anyai féltéssel.

Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért, csendesen ült melettem.
S belesűrítve minden féltő gondot
Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:
Vigyázz magadra gyermekem!

Azután egyszer Ő is útrakelt...
Végső tekintetével átölelt és indult
hangtalanul, csendesen...

Elment! Elment! Hiába keresem
Ő utazott el - ismételgetem.
Tudta hogy örök hajlék hívja fenn
És most előrement és hazavár
Csak egy kevés idő van hátra már!

S ha véget érnek próbák, földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott hol nem választ el soha semmi
És soha többé nem kell búcsút venni.

Kicsiny szobánk most csendesen fogad
De csendje is tud drága titkokat
Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!
Hazavár most is az Édesanyám.