2021-2027 Erasmus egyéni 9 - Portugália - Madeira-szigetek - Funchal

Feltöltve: 2025. augusztus 31.
Rovat:

Személyre szabott tanórák-kevesebb felkészülési idő?

Első hallásra hihetetlen, de nem lehetetlen. Mi kell hozzá? Nyitottság, kreativitás, kritikus gondolkodás, digitális kompetencia és egy jó képzés, ahol elsajátíthatjuk az alapokat. Madeirán, Funchalban a „Tanítás mesterséges intelligenciával: eszközök és technikák” című kurzuson ez tanultam júliusban egy hétig.

Tanárként megtapasztaljuk, hogy a mai kor gyermekét csak változatos módszerekkel, differenciáltan tudjuk hatékonyan segíteni a tanulási folyamatban. Ehhez igyekszünk minél több módszert megtanulni, de a felkészülés nagyon időigényes, sokszor érezzük azt, hogy elveszünk a módszerekben, programokban, applikációkban. Ahhoz, hogy egy tanórán néhány diákot alapfokú, másokat középfokú nyelvvizsgára készítsek, de maradjon időm a már felsőfokra készülő tanulóra is eddig nem kellett sokat aludnom, hogy jól megtervezzem az órámat. A képzésen többek között azt tanultam meg, hogyan tudok egy tanórát több szinten megtervezni pár perc alatt azzal, hogy a mesterséges intelligenciát használó programokat jól választom meg és megfelelő promptot adok a kereséshez.

A kurzuson megismertük a főbb mesterséges intelligencia alapú programokat, majd azokat gyakorlatban is alkalmaztuk, tanyagot készítettünk, használtunk AI detektort, képeket, videókat generáltunk, prezentációkat készítettünk. Érdekesség, hogy a beszámolóhoz a prezentációmat is egy számomra eddig ismeretlen programmal készítettem el, feltöltöttem az órai jegyzeteimet és pár perc alatt egy szerkeszthető PPT-t kaptam. A kurzuson hasznos ötleteket kaptam arra is, hogyan kezeljem dokumentumaimat, ami koordinátori munkámat segíti majd. Sajnos több olyan program is van, ami nem ingyenes, de a gyakorlati munka során kirajzolódott, hogy mi az, amit ingyenesen használhatok, néhányra viszont elő fogok fizetni.

Trénerünk egy igen jól képzett szakember volt, aki a sziget iskoláiban a digitális eszközök és a mesterséges intelligencia használatát koordinálja. Rávilágított, hogy mennyi mindenben teszi életünket könnyebbé az AI használata, de kritikus gondolkodásra is ösztönzött. A mesterséges intelligenciában rengeteg lehetőség rejlik, de nagyon fontos, hogy kritikusan tudjuk kezelni, időnként felülbíráljuk azt. A közös beszélgetések, viták tovább erősítették bennünk, hogy ezen az úton kell haladnunk, de megegyeztünk abban, hogy a pedagógus személye a jövőben is nagyon hangsúlyos lesz, a mesterséges intelligencia egy jó asszisztensként segíti majd a munkánkat.

A képzésen felfrissítettem nyelvtudásom, hiszen a spanyol, görög, osztrák, román, cseh, litván kollégákkal nem csupán az órákon, de a szabadidős sávban is sokat beszélgettem. Bővült partneri hálózatom, két kollégával egyeztetünk, remélhetőleg velük a jövőben közös projekteket tudunk megvalósítani. A tanórákon túl lehetőségem nyílt bepillantani Madeira kultúrájába is, a kis szigetet igyekeztem minél jobban megismerni. A képző is szervezett közös programokat-városnézés, hajózás, a hímzőgyár megtekintése-de a szabadidőnkben a csoporttársakkal több helyre is közösen látogattunk el.  Többek között eljutottam a botanikus kertbe, meghajtottam a fejem Sissi szobránál, aki nagyon szeretett Funchalba látogatni és IV. Károly király nyughelyénél is, valamint megcsodáltam Camara de Lobost, ahol Churchill szeretett festeni, majd rácsodálkoztam a főváros kis festett ajtóira. Sétáltam a babérerdőkben, megcsodáltam a levadákat, amelyekkel a vizet vezetik le a hegyekről, az elsők már a 15. században készültek. Eljutottam az Apácák völgyébe, Porto Moniz természetes medencéihez, Santana jellegzetes kis házaihoz és hegyet másztam a lakatlan Szent Lőrinc szigetén.

Az Erasmus tanulmányutak remek alkalmak, hogy képezzük magunkat, megfeleljünk az új kihívásoknak és szélesítsük látókörünket, bővítsük kulturális ismereteinket. Ezt szeretném szeptembertől diákjaimnak is átadni.

Szűcsné Martin Erika

Képek

Prezentáció

Friss híreink

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram