Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)

Tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet. (Róm 5,3-4)

Egy folyton változó környezetben élünk. Amikor testünk, lelkünk egyensúlyban van, akkor köszönjük szépen jól vagyunk, de ha nehézségekkel kell szembe néznünk, hirtelen több lesz a lecke, több lesz a feladat, sok a dolgozat, új helyzetre kell megoldást találnom, akkor ez az egyensúly felborul, „nem látom a fényt az alagút végén”. Összedőlni látszik a világom. Ilyenkor következik az, hogy összeszorítom a fogam és de akkor is megcsinálom, megoldom, akkor is megtanulom. Pál ezt úgy fogalmazza meg a Rómaiakhoz írott levelében: „a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot”. Teszem a dolgom, a helyzetből igyekszem a legjobbat kihozni, kitartóbb leszek és nem adom fel. Nem adom fel, mert Istentől erőt és reményt kapok, velem van a nehézségek idején, nem kell a harcaim egyedül megvívnom, megmutatja a fény ott ahol én már csüggedésemben nem látom, a fényt az alagút végén.